Tom Cruise, aki hisz a földönkívüli élőlények létezésében, már kiskora óta vágyik arra, hogy láthassa a Földet kívülről - ezért fizette be magát egy űrutazásra.

Tom Cruise már készülődik. Azt nem tudni, hogy pontosan mit pakol magának a nagy útra - talán még ő sem sejti mit is vihet -, de tény, hogy hamarosan űrhajóra száll. Cruise ugyanis élénken érdeklődik a most szerveződő intergalaktikus túrával kapcsolatban, amelynek ára 200 ezer dollár, azaz 48 millió forint. Az űrtúrával kapcsolatban Cruise megjegyezte, nem ismer olyan embert, aki ne repülne a Földön kívülre, hogy egészen más szemszögből nézhesse saját bolygóját. Ő maga gyerekkorától kezdve reménykedett abban, hogy egy szép napon majd elhagyhatja a Földet, más bolygókat is meglátogathat, és lám, végre elérkezett az idő.
A színész a földönkívüli élőlények létezésében is hisz, bár mint mondja, ő maga még eggyel sem találkozott. "Nem lehetünk olyan nagyképűek, hogy azt higgyük, rajtunk kívül nem élnek más típusú élőlények ebben a galaxisban. Valószínűleg vannak is, bár nekem még egyet se volt szerencsém látni közülük." Cruise egyébként egy nagyon kellemes űrturista-csapatba kerül, rajta kívül ugyanis az űrhajó fedélzetén lesz még Ashton Kutcher, Angelina Jolie, Brad Pitt, Tom Hanks, Katy Perry és végül a nagybeteg tudós Steven Hawking is.
Forrás: Hirado.hu