Kaposváron látható Rippl-Rónai József Fekete kalapos nő című festménye, amely hosszú évtizedek után került vissza az országba.

Dörömböző Ferenc, a kaposvári Art Galéria vezetője csütörtökön elmondta, ahogy a Rippl-Rónainak tulajdonított pasztell értékesítésére nem terveznek aukciót. A 22 millió forintos alapáron kínált kép április 30-ig látható a galériában, addig bárki megveheti. Amennyiben a Fekete kalapos nő április végéig nem kelne el, a tervek szerint még egy hónapig Kaposváron állítanák ki - fűzte hozzá a galériavezető.
A Kaposvári Újság írása szerint a honi művészettörténészek, Rippl-Rónai szakértők a Fekete kalapos nő című képet igazi kuriózumnak nyilvánították. A pasztellképet 1897-ben mutatták be Párizsban, majd az első kiállítás után egy francia műgyűjtő tulajdonából - vásárlás útján - egy bécsi magánkollekcióba került a kép. A pasztell több mint nyolcvan évig egy osztrák műgyűjtő féltve őrzött kincse volt, aki nemrég eladta, így került vissza Magyarországra, majd egy újabb vásárlás után most Kaposvárra.
A lapnak Horváth János Milán, a Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának művészettörténésze, Rippl-Rónai egyik legnevesebb hazai ismerője elmondta, hogy a mű Rippl-Rónai párizsi, úgynevezett fekete korszakában készült, miután a művész a szecesszió felé fordult. Bármennyire is kiemelkedő művészetében a "fekete korszak", ebből az időből viszonylag kevés alkotása maradt fenn. Maga a "fekete korszak" megnevezés is Rippl-Rónaitól származik, utalva arra, hogy mindig a feketéből indult ki. A most Kaposvárra került kép a maga nemében igazi kuriózumnak számít az életműben - mondta a Kaposvári Újságnak a művészettörténész.
A képet Fáy András, a Szépművészeti Múzeum főrestaurátora tette rendbe. Mint a lapnak elmondta, a mű jó állapotú, de egy kicsit hullámos volt a papír, ezt különleges vizes eljárással ki kellett simítani. A kép most két, különleges technikával összerakott üveg között van úgy, hogy szellőzik is, de a külső pára nem tud beszivárogni.
Forrás: MTI