Megkezdte egyéves börtönbüntetésének letöltését a lehallgatási botrányba keveredett amerikai rendező, a Die Hard filmek, a Vadászat a Vörös októberre, és a Medicine Man alkotója.

Az amerikai sajtó szerint a rendező szerdán vonult be egy észak-dakotai szövetségi börtönbe. Az ellene zajló per hosszú évek óta tartott, McTiernannek azonban fellebbezésekkel sikerült elodáznia, hogy bezárják. A rendezőt 2010-ben mondták ki bűnösnek egy lehallgatási botrányban játszott szerepe és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) félrevezetése miatt, de már négy évvel korábban beismerte, hogy hazudott a hatóságoknak. Később visszavonta vallomását.
McTiernan régebben megbízta a sztárok hírhedtté vált magánnyomozóját, Anthony Pellicanót, hogy szerezzen információkat Charles Roven producerről, akivel a Rollerball - Könyörtelen játék című filmen dolgozott együtt. A rendező munkásságát a Die Hard-filmek, a Medicine Man és a Vadászat a Vörös októberre című filmek mellett olyan kasszasikerek gyarapítják, mint a Ragadozó, a Thomas Crown-ügy és Az utolsó akcióhős.
Forrás: Hirado.hu