Az eddigi legtávolabbi, több mint tízmilliárd fényévnyire lévő szupernóvát fedezték fel amerikai csillagászok. A jelenség rengeteg kérdés megválaszolásában nyújtat segítséget.
A kutatók azt remélik, hogy a világegyetem "ifjúkorában" felrobbant csillag tanulmányozása egyfelől rávilágíthat a sötét energia, az univerzum gyorsuló tágulásáért felelős rejtélyes erő természetére, másfelől adalékot szolgáltathat arra, hogy miként mentek végbe a kozmikus csillagrobbanások az univerzum kialakulásának boszorkánykonyhájában. Az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) Hubble nevű űrteleszkópja által észlelt, UDS10Wil jelzésű - Woodrow Wilson néhai amerikai elnökről SN Wilsonnak becézett - szupernóva nemcsak azért hozza lázba a tudósokat, mert 350 millió évvel korábbi (távolabbi), mint az előző csúcstartó, hanem mert a szupernóváknak abba a típusába, az 1a-ba tartozik, amelynek a fényereje állandó, így alkalmas a világegyetem tágulásának mérésére.
A tudomány a Napnál nagyobb tömegű csillagok végső robbanását nevezi szupernóvának. Egyik alosztálya, az 1a típus szoros rendszerekben mozgó, a kísérőcsillaguktól rendre anyagot kapó fehér törpék összeroppanását jelöli: az ide soroltakat az univerzum standard gyertyáinak tartják, mivel a végzetes kozmikus események feltételei nagyjából minden egyes alkalommal ugyanolyanok. Az elfogadott elmélet szerint a robbanások mindig a Nap tömegének az 1,44-szeresét jelképező Chandrasekhar-határ átlépésekor következnek be, így az összeroppanó, "túlhízott" égitestek tömege, a folyamatban részt vevő anyag mennyisége és a robbanás abszolút fényessége megegyezik. A jelenségeket össze lehet hasonlítani, meghatározni, hogy egyik a másikhoz képest milyen messze esik, vagyis az 1a szupernóvák kozmikus távolságmérésre is szolgálnak.
"Az új távolsági csúcstartó ablakot nyithat a világegyetem korai életére, bepillantást engedve abba, hogyan zajlottak a robbanások - közölte David O. Jones, a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem csillagásza, a felfedezésről készült és a The Astrophysical Journal című szaklapban megjelenő tanulmány vezető szerzője. - Tanulmányozásával górcső alá vehetjük azt is, vajon mennyire megbízhatók a szupernóvák az univerzum evolúciójának és tágulásának a megértésére." Az SN Wilson nyomára a 2010-ben, az űrteleszkóp legújabb széles látószögű kamerájának beépítésével kezdődött Hubble-program keretében bukkantak, amelynek célja a távoli 1a típusú szupernóvák feltérképezése, illetve annak meghatározása, vajon változtak-e valamit is a világegyetem 13,8 milliárd évvel ezelőtti megszületése - a nagy robbanás - óta. Segítségükkel hatásos eszközt nyerhetnek a tudósok az univerzum gyorsuló tágulásának mérésére. A baltimore-i egyetem űrkutatási intézete eddig több mint száz - különböző típusba sorolt - szupernóvát észlelt, olyanokat, amelyek 2,4 és 10 milliárd évvel "mennek vissza az időben". A felfedezettek között nyolc, több mint kilencmilliárd éve összeomlott, 1a típusú szupernóvát azonosítottak, beleértve az SN Wilsont is.
"Az 1a típusú szupernóvák a lehető legpontosabb kozmikus mérőrudat adják a kezünkbe, amelyet valaha is alkottak, csak éppen abban nem lehetünk biztosak abban, hogy mindig ugyanazt a métert jelölik-e. Minél jobban megismerjük őket, annál pontosabbak lesznek" - magyarázta Steve Rodney, a csillagászcsapat tagja. A világegyetem kamaszkorából előbukkant UDS10Wil megtalálásával a tudósok újabb lehetőséget kapnak arra is, hogy megkülönböztessenek két robbanási modellt, és a végére járjanak, hogy melyik volt gyakoribb. Az egyik elmélet szerint a szupernóvát két fehér törpe fokozatos összeolvadása váltja ki. A másikban a fehér törpe folyamatosan lakmározik kísérőcsillagából, aztán egyszer csak már nem tud többet megemészteni a másik testéből (tömegéből), és "szétpukkan".
Minél messzebb tudnak visszanyúlni a múltba a tudósok, annál világosabb kép alakulhat ki arról, hogy hajdanán mi fortyogott az univerzum titokzatos üstjében. Az 1a típusú szupernóvák elemzéséből következtetéseket vonhatnak le arra nézve is, hogy milyen gyorsan telítődött az univerzum nehézelemekkel: azt már ismert, hogy a bolygók és az élet kialakulásához nélkülözhetetlen vas fele a felrobbanó csillagoknak köszönhetően szóródott szét a világegyetemben.
Forrás: MTI
