Az online média polarizálni tudja az analóg sajtó egyoldalúságát, ugyanakkor nagyon nagy a veszélye annak, hogy a mennyiség rémuralma köszönt be a minőség felett.
Előadásomban elsősorban az etikai alap milyenségére próbáltam felhívni a figyelmet. Nem véletlenül választottam Krasznahorkai László és Hamvas Béla szavait mondandóm érzékeltetésére, s bár az idő szűkös volt, úgy érzem az üzenet átment. Mi volt az üzenet? Az, hogy szükség van együttműködésre, hogy hivatkozni kell egymásra. Továbbá a költői kérdés, hogy ismét csak „egyéni üdv" lesz a magyar irodalomban, vagy képesek vagyunk „kollektív üdvre" is. Ezalatt azt értem, hogy ismét egymástól többnyire elszigetelt, egymásra valamilyen szánalmas sérelem miatt haragvó, vagy egymással valami vélt vagy valós probléma miatt nem szóba álló alkotók lesznek-e a magyar művészeti életben; vagy pedig egymással együttműködő, egymásról tudó, egymást olvasó, egymást megismerni akaró, és egymásnak kisebb-nagyobb hibáikért megbocsátani tudó közösség jön-e létre? Továbbra is a politika határozza-e meg a művészet és irodalom szereplőinek nyilatkozatait, vagy pedig a művészek és írók és költők alkotásai lesznek annyira súlyosak, komolyak, nagyok, hogy a közönség igényesebb része, inkább ezeket figyeli, követi és óhajtja?
Az online-média polarizálni tudja az analóg sajtó egyoldalúságát, ugyanakkor nagyon nagy a veszélye annak, hogy a mennyiség rémuralma köszönt be a minőség felett.
Ám lassú és szívós építkezés révén a minőség, a személyesség fog dominálni. Ennek a lassú, szívós építkezésnek volt jelentős, és lehet, hogy első közös állomása a KULTOK konferencia. Az egyik főszervező, Áfra János hangsúlyozta, hogy kevés olyan fontos dolog van, mint összefogni, tudni egymásról, például belinkelni egymás cikkeit, mint hivatkozásokat. Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, ritka, de pontos és jó érzékkel elhelyezett hozzászólásaival terelte az előadókat az egymásra való odafigyelés fontosságának megértése felé. A sok jó előadást most nem fogom külön-külön elemezni (a konferencia teljes programját elolvashatják itt csupán egyetlen egyet szeretnék kiemelni. Smiló Dávid, a Heti Beton blog és rádióműsor szerkesztője azt a fajta tudatosságot képviselte már, ami az elkövetkező generációk sajátja, vagyis azoké, akik már az Interneten nőnek fel (ahogy ezt Székelyhidi Zsolt is megjegyezte). Ezek az ifjak, pedig szerencsére nem elégszenek meg a szájba rágott, sokszor ismétlődő sablonokkal, saját és új médiát teremtenek.
A találkozó záróeseménye a Závada Péter, Süveg Márk Said, Asbóth Balázs és Simon Márton által prezentált slam-party volt, amire igen szép számban érkeztek a városból ifjak. A debreceni Modem megtelt, és a slam kritikus hangvétele megértő közönségre talált. A slammelést lehet szeretni és utálni, megvetni vagy éppen rajongani érte, csak éppen mint jelenség elég nagy fafejűségre vallana nem észrevenni. Azt mondani, hogy nincs benne semmi új, annyi mint nem észre venni azt a teljesen érthető igényt, amiért fénykorát éli. Az igény a közönség – vagyis főleg a fiatalság – részéről az, hogy alapvető szavakat határozzanak meg újra. A slam – és nem a slamként felolvasott vers – alapvetően a definíció lázában ég, s a kilúgozott és kiüresített szavakat tölti meg jelentéssel. Elsődleges fegyvere az irónia, ami gyakran csap át cinizmusba, hiszen alapvetően kinyilatkoztató és kritizáló álláspont a létező tartalmakkal és a fennálló rendetlenséggel szemben. Míg a költészet még alacsonyabb regisztereiben is fogalmi dolgokat tisztáz sokszor, addig a slam a szavak szintjén mondja meg mi van. A költészet oralitáshoz való kapcsolódása benne ősibb, mint sokan gondolnák, létjogosultsága pedig messze túlmutat azon, hogy most épp divatos vagy sem. A slam csak egy jó szó erre a jelenségre, de valójában ezek a fiúk a költészet nagykövetei az új generációk számára. Csak hát piszkosul nehéz dolguk van, mert az eladott és elhazudott szavak szintjéről kell olyan fogalmakat újraértelmezniük, mint például a szabadság. Poétikai helyzetük jól rímelt a KULTOK II. előadóinak léthelyzetére. Érzik a bajt, a minden felett átcsapó válságot, s erre a felismerésen túl még egyféleképpen válaszolnak: együtt mennek fel a színpadra a közönség elé.
Akit érdekel szerzőnknek a konferencián elhangzott előadása, az most meghallgathatja itt:
