Whoopi Goldberg és Eva Longoria is részt vesz az április 17-én megnyíló Tribeca Filmfesztivál zsűrijeinek munkájában – jelentették be csütörtökön a szervezők.
A tizenkét napos New York-i filmfesztiválon a különböző kategóriákban szereplő filmekről több zsűri dönt. A testületekbe idén több mint negyven színész, producer, rendező, újságíró, illetve forgatókönyvíró kapott meghívást.

Az idei fesztivál Lichter Péter Look Inside The Ghost Machine című kísérleti filmjét is beválogatta rövidfilmes versenyprogramjába. A super 8-as celluloid szalagok felhasználásával készült, 5 perces montázsfilmet a Let There Be Light: The Cycles of Life elnevezésű, experimentális filmeket felvonultató versenyszekcióban vetítik.
A fesztivál első ízben külön szekciót szentel a digitális média irányzatainak, a bemutatandó produkciókon keresztül a közönség interaktívan vehet részt a témák megismerésében.

A szervezők összesen 89 filmet tűznek műsorra, köztük 55 játékfilmes és 34 dokumentumfilmes produkciót. A játékfilmes mezőnyben a közönség a The Pretty One című vígjátékot, Richard Linklater trilógiájának befejezését, a Before Midnight című romantikus filmet és Neil Jordan vámpírfilmjét, a Byzantinumot is láthatja.
A mustra a Mistaken for Strangers című dokumentumfilm világpremierjével nyílik meg. A The National nevű brooklyni rockbanda turnéjáról forgatott zenés munka producere az Oscar-jelölt Marshall Curry volt. A filmet Tom Berninger rendezte, a banda frontemberének, Matt Berningernek a bátyja. A vetítés után az együttes is fellép a fesztiválon.
Forrás: MTI