Több hónapos pihenő után kedden újra dolgozni kezdett a neves orosz színházi rendező, de nem a Taganka színházba tért vissza, hanem a Bolsojban folytatta az Igor herceg című opera színpadra állítását.

A moszkvai Nagyszínház honlapján is szerepel a mű tervezett bemutatása. A teátrum vezetése már tavaly, Jurij Ljubimov betegsége idején arról biztosította a neves rendezőt, hogy visszavárják az opera színpadra állítására. A bemutatót eredetileg tavaly december 19-re hirdették meg.
Jurij Ljubimov tavaly szeptember 30-án ünnepelte 95. születésnapját, de ezt követően kórházba került, ahol csaknem másfél hónapig kezelték a kardiológusok. A rendező az MTI-nek január végén elmondta, hogy komoly volt a betegség, de - ahogy fogalmazott - visszatért az életbe és jól érzi magát.

Az idős rendező egy hónapja azt közölte, átgondolja a kérést, és korára hivatkozva időt kért erre. Hétfőn azonban Ljubimov már azt jelentette be a vezető orosz hírügynökségeknek, hogy alkotói életrajzában új fejezetet nyit. Elismerte, hogy a következő másfél hónapban igen szoros lesz a napirendje, de mint mondta "hatalmas lelki hajlandósággal" kezd a munkához.
Koncz Katalin az MTI-nek elmondta: férje kiváló társulattal dolgozik. A főszerepeket Vlagyimir Matorin, Paata Burcsuladze, Veronika Dzsiojeva és Jelena Zaremba éneklik. Az opera híres táncjelenetét, a Polovec táncokat pedig a neves koreográfus, Jurij Grigorovics felújításában adják majd elő.
Forrás: MTI