92 éves korában meghalt a stop-motion animáció és a speciális effektek nagymestere. Az ő munkássága nélkül talán soha nem született volna meg a Star Wars.
Kamaszkora óta rajongott a sci-fiért: saját bevallása szerint az 1933-as King Kong című film „fertőzte meg” és tette „függővé”. Középiskolás éveiben csatlakozott egy science fiction klubhoz, ahol életre szóló barátságot kötött egy vele egykorú szépreményű fiatallal, Ray Bradburyvel, akinek később olyan regényeket köszönhettünk, mint a Fahrenheit 451 vagy a Marsbéli krónikák.
Gyerekkori álma vált valóra, amikor találkozhatott King Kong életrehívójával, Willis O’Briannel, a stop-motion úttörőjével, későbbi barátjával és mentorával. O’Brian munkáinak hatására kezdett el rövid animációs filmeket készíteni, amelyeket látva a szakma hamar felfigyelt a tehetségére. Az első komoly munkája a Joe, az óriásgorilla című film volt (1949), ahol O’Brian mellett dolgozott animátorként. A mester a forgatáson felmerült összes bonyolult technikai problémát fiatal asszisztensére hagyta, akinek kreativitása és szakmai hozzáértése meghozta O’Briannek a legjobb speciális effektekért járó Oscar-díjat.
1953-ban, a Pánik New Yorkban című sci-fi horrorban mutatta be először az animált filmkészítés egyik mérföldkövének számító technikát, amit ő csak „Dynamation” néven emlegetett. Egyik leghíresebb filmje, a Szindbád hetedik utazása, amelynek ezúttal nemcsak a látványtervezője volt, hanem a történet társszerzője és producere is. Ez volt az első színes film, amiben stop motion animációs trükköket vetettek be.
A 92 éves filmes legenda halálhírének bejelentését követően George Lucas a következőt írta Harryhausen Facebbok-oldalára: „Ray nagyszerű inspiráló erő volt mindünk számára, akik a speciális effektek iparában dolgozunk. Korai filmjeinek művészete - amin a legtöbbünk felnőtt – mindannyiunkat megihletett. Ray Harryhausen nélkül valószínűleg nem született volna meg a Star Wars.”
Forrás: Hollywood Reporter
