Lövések szakították meg a fesztiválról élőben jelentkező tévéműsort: a férfi pisztollyal és gránátnak látszó tárggyal volt felszerelkezve.

Miközben a férfit - egy helyi lakost - a rendőrök megkötözték, hirtelen azt kiabálták, hogy "gránát van nála", s ez okozott pánikot az élőben közvetített műsorban: a műsorvezető az asztal alá bújt, a nézők felugrottak a helyükről és sietve elhagyták a helyszínt. A közvetítést félbeszakította a Canal+. Mint utóbb kiderült a férfinál lévő tárgy nem valódi gránát volt, viszont volt nála egy lőfegyver és egy kés is. "Isten nevében tettem" - kiáltotta a férfi, miközben őrizetbe vették.
A Le Grand Journal című tévéműsor péntek esti adásának vendége a cannes-i versenyprogram zsűrijének két tagja, Daniel Auteuil és Christoph Waltz színészek voltak. A mintegy félórás szünet után a műsor folytatódott. A fesztivál harmadik napján a valóság hihetetlenebbnek bizonyult, mint a vásznon látható történetek: a lövöldözés reggelén az első becslések szerint több mint egymillió euró értékű ékszert loptak el az egyik szállodából, a Chopard svájci óra- és ékszercég egyik alkalmazottjának szobájából. A Chopard kezdetben nem nyilatkozott, később azonban közölte, hogy az ellopott áru értéke nem olyan nagy, mint amiről a hírek szólnak, és a darabok nem is képezték részét "annak a kollekciónak, amelyet a fesztivál sztárjainak használatára szántak".
Forrás: Hirado.hu