A 80 éves komika szeptemberben veheti át a humoristáknak járó rangos amerikai díjat.

Burnett a Broadwayn és a filmvásznon is emlékezetes teljesítményt nyújtott, karakterei vibrálók és fergetegesek voltak a Kennedy Center elnöke, David M. Rubenstein szerint. A színésznőnek a Once Upon a Mattress című musical hozta meg az áttörést 1959-ben, alakításáért Tony-díjra jelölték. Első Emmy-díját 1962-ben nyerte a The Garry Moore Show című tévéműsorbeli munkájáért. Komikaként az Elfújta a szél, valamint az As the World Turns című szappanopera paródiájával betonozta be hírnevét. 1982-ben szerepelt az Annie John Huston-féle filmfeldolgozásában.
A Mark Twain-díjat 1998-ban osztották ki először, korábban a műfaj olyan képviselői részesültek az elismerésben, mint Richard Pryor, Steve Martin, Bill Cosby és Tina Fey. Tavaly Ellen DeGenerest díjazták.
Forrás: MTI