Több mint 1200 esztendő nagy vulkánkitöréseit is feljegyezték ír szerzetesek időjárási - és egyéb témájú - krónikáikban, ami rendkívül értékes a jelen éghajlatkutatóinak.
A szigetország kolostoraiból előkerült évkönyvek az egész középkort lefedik, sőt valamivel korábbról kezdődnek, és belenyúlnak az újkorba. 431-ből származnak az első bejegyzések, és 1649-ig tudósítanak - egyebek közt - nagy vulkánkitörésekről.
Összesen 48-ról írtak közülük az ír szerzetesek, és 37-et közvetlenül - a krónikák szerint - rendkívüli időjárás, jobbára hideg időszak követett. A kitörések 2-3 évre is kizökkentették a helyi időjárást megszokott "viselkedéséből", ami hatalmas csapás volt az adott társadalomnak, főként a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése - rossz termés, takarmányhiány miatti állatállomány-pusztulás - folytán.
A jelen kutatói 40 ezer évkönybejegyzést tekintettek át. Mivel Írország éghajlata óceáni, azaz a telek nem túl zordak, írásos említésre érdemesnek találták a papok, ha vízen lehetett járni annak köszönhetően, hogy befagyott egy tó, hiszen az igen ritkán fordult elő. A szerzetesek beszámoltak a hold- és napfogyatkozásokról is, amelyek remek egyeztetési (idő)pontokként szolgálnak más forrásokkal.
"A szerzetesek a szélsőséges időjárási megnyilvánulásokat isteni eredetű büntetésnek, baljós előjeleknek, a világ vége közeledtének értékelték. Utóbbi ugyan nem vált valóra, viszont a tőle rettegő szerzetesek nagy dokumentációs szolgálatot tettek az emberiségnek" - idézte a BBC Francis Ludlow-t, az amerikai Harvard Egyetem tudósa.
Forrás: MTI
