Közéleti szereplők, művészek részvételével nyitották meg a 18. Budapest Pride Fesztivált, amelynek záró eseményére, a július 6-i Felvonulásra minden eddiginél több résztvevőt várnak.
A rendezvényen beszédet mondott Bán Zsófia író, Fischer Iván karmester, Nagy Szilvia, a Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, fellépett Gergye Krisztián táncos és Péterfy Bori színész, énekesnő. Mozgalom indult annak érdekében, hogy közéleti szereplők vállalják fel és beszéljenek nyíltan szexuális orientációjukról vagy nemi identitásukról.![fotó: 2013.budapestpride.hu Fischer Iván](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2013-07-01/7920404/fischerivan.jpg)
Fischer Iván, aki évek óta rendszeresen jár a Budapest Pride Felvonulásra és erre buzdított minden támogatót is, az egymásért, a másokért való kiállás, az elnyomott társadalmi csoportokkal való szolidaritás fontosságára hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy minden embernek felelőssége az elnyomással szemben felszólalni. „Én heteró vagyok és nincsen semmi bajom a heterókkal addig, amíg nem akarják rákényszeríteni saját életmódjukat másra!” – mondta Fischer Iván. „Legyen mindenki büszke magára, én is büszke vagyok rátok, én is ott leszek a Budapest Pride Felvonuláson!”
Bán Zsófia: Add az arcod, add a neved! névvel indított mozgalmat azért, hogy minél több „mintaadó” személyiség előbújjon. Olyan „kulturális ikonokról, úgynevezett celebekről beszélek, akikre felnéznek az emberek, akikért rajonganak, akiknek csüggnek minden szaván, … akikért órákig képesek a tűző napon jegyekért sorba állni” - mondta Bán Zsófia. Magyarországon azonban „ezek az emberek cserbenhagyják híveiket, s nem fogják föl, hogy ezzel egyúttal saját magukat, a saját életüket, a saját országukat is cserbenhagyják!” A mozgalom elindításának célja, hogy megbecsült művészek, politikusok, médiaszemélyiségek, tudósok beszéljenek nyíltan magánéletükről, ezzel mintát adva, és hozzájárulva ahhoz, hogy „mindenkinek megadathasson a szerelem extázisa”.
![fotó: 2013.budapestpride.hu Bán Zsófia](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2013-07-01/7920404/ban_zsofia.jpg)
Nagy Szilvia, a Budapest Prideot szervező alapítvány elnöke az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer) emberekkel és más társadalmi csoportokkal szemben érvényesülő elnyomás elleni kiállásra szólított fel. Visszautasította, hogy a kisebbségi csoportoknak a többségi társadalom által rájuk erőltetett másodrendű szerepet el kelljen fogadnia.
A Háttér Társaság díját Dr. Takács Judit kapta az elmúlt években az LMBTQ emberek érdekében végzett tudományos és civil munkájáért. Takács Judit kutatóként foglalkozott többek között a homofóbiával és a transzfóbiával Magyarországon.
Idén július 6-án, délután lesz a Budapest Pride Felvonulás. A gyülekező 15 órakor kezdődik az Andrássy út Hősök tere felé eső végénél, és a menet 16 órakor indul el az Andrássy út BajcsyZsilinszky - út Alkotmány - utca Honvéd - utca - Markó utca útvonalon. A felvonulás az Olimpia Parkban ér véget, ahol 18 órától Piknik lesz: zenei fellépőkkel (Anorganik és Lazy Hammock, Lashe shave, The KOLIN), valamint beszédekkel. A civil faluban 18 és 20 óra között több mint 20 szervezet képviselőivel találkozhatnak az érdeklődők. Idén is arra számítunk, hogy a tavalyihoz hasonlóan, jó hangulatban és békésen zajlik a felvonulás és azon minden eddiginél többen vesznek majd részt.
Az egész héten át tartó rendezvénysorozat programjairól részletesen ITT tájékozódhat.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2013-07-01/7920404/budapest_pride.jpg)