A fákat tengeri üledék borította évezredek óta, ám a Katrina hurrikán 2005-ben lemosta a lerakódásokat, és most rátaláltak az értékes leletekre. A maradványok kora 12 ezer évesre tehető.

Ám a hatalmas erejű Katrina hurrikán 2005-ben lemosta a lerakódásokat. Így tárult fel az évezredekkel ezelőtt zöldellő mocsárciprus-erdő, aminek a maradványait – a fatuskókat és farönköket – ma is láthatjuk.
Az erdő Mobile városától (Alabama) néhány kilométerre fekszik, 18 méter mélyen a vízfelszín alatt, kiterjedése 1,3 km2. Az üledék olyannyira megőrizte a fák épségét, hogy még mindig érezni rajtuk a friss ciprusnedv illatát. Éppen időben érkezett a hurrikán, ugyanis a fákra költözött tengeri fúrószervezetek (pl. kődatolya, marószivacsok) pár éven belül elpusztították volna őket.
Egy helyi halász volt az első, aki csónakjáról letekintve valami különleges dologra lett figyelmes. Halak tömege nyüzsgött a vízben – mintha egy sejtelmes tenger alatti világ alakult volna ki egy területen. Elmesélte élményét egy búvárüzlet tulajdonosának, aki maga merült alá megszemlélni az érdekesnek ígérkező jelenséget, és egy farengetegre bukkant a tenger mélyén. Mivel a búvárok olykor tévesen ítélik meg víz alatti felfedezéseik jelentőségét, a búvárüzlet tulajdonosa több évig hallgatott a tenger mélyén látottakról.
2012-ben viszont úgy döntött, hogy közli a felfedezést Ben Rainessel a – kevert, elegyes vizes torkolatokat kutató – Weeks Bay Foundation ügyvezető igazgatójával, aki expedíciót szervezett a rejtélyes jelenség feltárására. Raines megerősítette az eddigi feltevéseket, és feltárta az eredeti állapotát megőrző ciprusmocsarat.

Ha az ősi fákat alapos vizsgálatnak vetjük alá, többet megtudhatunk a Föld több ezer évvel ezelőtti klímájáról – ezért Raines felvette a kapcsolatot paleoklimatológus szakemberekkel. Egy kutatócsoport állt össze, amely elvégezte annak a mintának az elemzését, amelyet Raines gyűjtött a fákról.
Szénizotópos kormeghatározással megállapították, hogy a fák kb. 50 ezer évesek lehetnek. A törzsek vastagságát megmérték, és zömében 2 méter átmérőjű fákat találtak – amelyek valószínűleg több ezer évgyűrűvel rendelkeznek!
Az évgyűrűk vizsgálata feltárhatja a legutolsó – Amerikában Wisconsin-, Európában Würm-glaciálisnak nevezett – jégkorszak éghajlati sajátosságait a Mexikói öböl területén. Abban az időben a tengerszint még sokkal alacsonyabb volt, mint ma, ezért lehettek még abban az időben szárazföldön ezek a fák. A mocsárciprus több ezer évig elél, így a vizsgálatok révén az éghajlat történetének aránylag hosszú időszakára nyílhat rálátásunk.

Forrás: Explorer World