A szemet védeni kell, zengi a média, mert ugye süt az úvé, erős a sugárzás, most, hogy végre nyár lett. De nincs is ezzel semmi baj, hisz a napszemüveg, mióta feltalálták, trendi, menő, szexi és vagány.

Talán nincs olyan sport vagy elfoglaltság, amihez ne fejlesztettek volna ki külön, csak ahhoz az egy tevékenységhez való szemüveget. Hogy miért kell másfajta szemcsi egy biciklistának, mint egy futónak, azt sohasem fogom megérteni, sőt, a horgászszemüveget is kicsit túlzásnak tartom. Csak az egyértelmű, hogy a snowboardosnak más kell, mint a síelőnek, hiszen ők két külön kaszt. Még a hónak is más a színe, ha boarddal mennek rá, nem sível. Fotósként én is szinte mindenhez szemüveget hordok, kivéve a munkához. Napszemüvegben nem lehet a keresőbe nézni.

De mi a helyzet a többi érzékszervünkkel? Nos, a tapintás majdnem olyan, mint a látás, a kesztyű épp olyan divatcikk, mint a napszemüveg. Az orrunkat pedig folyamatosan elvarázsoljuk pre- és aftershave-ekkel, dezodorokkal, parfümökkel, öblítőkkel, mindig mindennek illata van, még akkor is, ha egy jó kis nyári békávézásnál ez mit sem ér. Az ízlelés... no, azt hagyjuk meg a gasztrobloggereknek. Hisz Magyarországon szinte mindenki az.

És a hallás...? Hát azzal nemigen foglalkozunk. Egyszerűen van és kész, a gyengülését is nehezebben vesszük észre, mintha a szemünk romlana el. Pedig a városi ember legalább annyira szenved a zajszennyezéstől, mint a légitől, és zaj ellen zajjal védekezik. Podok, padek és okosabbnál okosabb telefonok zenélnek a fülünkbe, hogy elnyomják az utca dübörgését – ami nem kevés, úgyhogy nem ritkán maximális hangerőre kell állítani a kütyüt. Minden és mindenki üvölt, már nem is tudnak zaj nélkül élni, muszáj, hogy szóljon a rádió, a tévé, a youtube, nehogy véletlen csend legyen.

De ez így van rendjén, az ember többnyire társas lény, és a társas létét szereti hangsúlyozni – HANGsúlyozni – zenével, kiabálással, gépek, járművek zajával. Sőt az igazi nagy együttlétek egyik legnagyobb vonzereje pont a hangerő, a fesztiválok közönsége nem csak azért megy el egy koncertre, hogy lássa kedvencét, hanem hogy hallja is, méghozzá úgy, mint még soha. Hogy aztán órákig zúgó füllel, a hangerőtől félsüketen, épp ezért üvöltve vitassa meg barátaival az élményt.



Szeretjük a hangerőt, a mellkasunkban dübörgő basszusokat, a gitárvijjogást, a testünket átjáró frekvenciákat, ez is olyan, mint a drog. De hogy milyen a hatása, mennyire maradandó károsodást okozhat egy kicsit túlvezérelt koncert vagy egy szombat esti buli, arról nem nyomnak a kezünkbe tájékoztató füzetet lelkes önkéntesek, vagy csinos rendőrlányok.

Van egy barátom, akinek az öccse a 30. szülinapját ünnepelvén annyira „elfáradt", hogy egy hangfal tövében nyomta el az álom. Csak egy fél órát szundított, de ez már elég volt ahhoz, hogy a jobb fülére félig megsüketüljön. Ha sétálunk az utcán, mindig a bal oldalán megyek, különben nem értené, mit mondok neki.

Sokáig nem értettem, hogy a DJ-k, dobosok, rockerek és diszkósok hogy bírják. Aztán egy holland gitáros beavatott a titokba.

Füldugó.

Először nem akartam elhinni. Füldugó? Az a rágógumi szerű gusztustalan izé, amit az öregasszonyok tömködnek az úszósapka alá, mielőtt beereszkednek a medencébe?
Nem. Egy kis elegáns, és kívülről láthatatlan cucc, amiben filterek vannak. Van zenésznek és közönségnek egyaránt, különböző erősségben, ez a szűrőkkel szabályozható.

Legközelebb, amikor fotóznom kellett egy koncerten – ez ugye egyórás ácsorgást jelent a hangfalak előtt –, elhatároztam, hogy kipróbálom a cuccot. A helyszínre menet beugrottam egy hangszerboltba, és megkérdeztem, hogy van-e valamilyen modern füldugójuk... Volt, és nemcsak zenészeknek, hanem az a fajta is, ami kifejezetten koncertre van kitalálva.

Kipróbáltam... És a szó legeslegszorosabb értelmében nem hittem a fülemnek! Ugyanis a színpad előtt állva is tisztán értettem, mit mond a mellettem álló lány a barátjának, sőt a pultnál sem kellett üvöltenem a sörömért, a helyes pultoslánnyal tisztán értettük egymást – mint később kiderült azért, mert neki is ugyanilyen füldugója volt.

Kiderült, hogy sokan használják, külföldi haverok, rokonok vagy zenészek hatására. Sőt, még a kollégáim között is akadt, akinek már volt ilyen. Nálam bekerült a sztenderd felszerelések közé, a napszemüveget, a fejhallgatót, az iratokat, telefonokat, memóriakártyákat tartalmazó nélkülözhetetlen (és vízhatlan) dobozomba, és úgy használom, mint más a naptejet. Két hét múlva pl. biztos, hogy elviszem magammal... Hisz indul a Sziget!

Jól fog jönni a Nagyszínpad előtt.