Új hangjáték készült a hatvanas évek kultikus olvasmánya, Halasi Mária Az utolsó padban című regényéből. A Mindig más című darab bemutatója szeptember 1-jén este 21 órakor hallható a Kossuth Rádióban.

„Még van szívük, de már van eszük" – vall a kamaszokról Kiss Judit Ágnes Vlasics Saroltának az augusztus 31-i Súgólyukban a Bartókon. A szerző ugyanis nemcsak író-költő, de gyakorlott pedagógus is: jelenleg egy budapesti művészeti szakközép-iskola tanárja. Jól ismeri tehát a mai tizenévesek viselkedését, nyelvhasználatát és problémáit, ezért nála a történet sem általános iskolásokról, hanem középiskolásokról szól. A rádiójáték a tinédzserekben élő előítéletekkel foglalkozik, úgy, „hogy ne csak az eredményt lássam, hanem az okokat is."
A hangjáték zenéjét Fűri Anna szerezte. Kiss Judit Ágnessel ők ketten mostanra állandó szerzőtársak lettek: közösen írt darabjuk, a Fabáb eredményesen szerepelt a Madách Színház musicalpályázatán, hiszen második lett, siker volt Kiss Judit Ágnes felolvasóestje, ahol a verseket megzenésítve adták elő, és előző zenés hangjátékuk, La Machisíma is.

Fűri Anna ezúttal kifejezetten Tompos Kátya hangjára írta a dalokat, de a hangjátékban Wunderlich József és Zöld Csaba is megcsillanthatja énekesi tehetségét. Tompos Kátya a tőle a színházban megszokott karakterektől eltérően kicsit sprődebb, sajátos-egyedi hangon szólal meg. A hangjátékot Harangi Mária zenésszínházi rendező rendezte.
Forrás: Hirado.hu