A krakkói nemzeti panteonban helyezték örök nyugalomra Slawomir Mrozek lengyel dráma- és prózaírót kedden.
Az augusztus 15-én, 83 éves korában elhunyt szerző hamvait tartalmazó urnát az óváros szélén lévő középkori Barbakánban ravatalozták fel, majd a lengyel kultúra új panteonjában, a krakkói királyi vár közelében fekvő Péter és Pál templom kriptájában helyezték el.
Az eső ellenére számtalan ember kísérte utolsó útjára Mrozeket, akit az első ismert művészként helyeztek örök nyugalomra a panteonban. A szertartáson elsősorban kiadók, szerzők és művészek vettek részt, de ott volt Bogdan Zdrojewski lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter is.
Slawomir Mrozek, aki darabjaiban - Tangó, Emigránsok - gyakran gúnyolta a kommunista rendszert, életét a hatvanas évek végétől francia emigrációban töltötte és nizzai otthonában hunyt el. Utolsó kívánsága azonban az volt, hogy hazájában temessék el.
Slawomir Mrozek (1930-2013) dráma- és prózaíró, karikaturista, az abszurd-groteszk dráma világirodalmi rangú képviselője, a francia Becsületrend lovagja volt.
Slawomir Mrozek: Fejlődés
Éldegélek. Kikapcsolódásképpen szeretem nézegetni a csótányokat. Külön-külön nem érdekesek, de együtt hatalmas potenciállal rendelkeznek.
Tegnap például üldögélek a konyhában, dohányzom, ezek meg futkosnak. Futnak, futnak, majd egy pillanatban Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora című remekművévé rendeződnek. Véletlen? Aligha, a fejlődés sziklaszilárd törvénye, a csoport teremtõ dinamikája, evolúció. Elég, ha futkos a társadalom, már meg is vannak az eredményei.
Csak az a baj, hogy rögtön szét is futottak. Leonardo nem tartott tovább egy másodpercnél. Gondoltam, hozom a csótányirtó sprayt, megvárom, míg megint elérnek valami eredményt, lefújom és rögzítem. Elő a sprayt, lesben állok.
Ezek megint erre-arra. Mintha felvillant volna Manet, Reggeli a szabadban. Továbbengedtem. Láthatóan előrehaladtak a fejlődésben, mintha az impresszionizmusnál tartanának. Rögzíthetném, de jogomban áll-e feltartóztatni a fejlõdést? Az impresszionizmus komoly vívmány, de ha feltartóztatom őket, ki tudja, hova nem jutnak el, ahová eljuthattak volna.
Kubizmus -- mehet.
Szürrealizmus -- mehet.
Ujjam a sprayn, de még nem nyomom meg. Tudvalevő, hogy az új után újabbnak, azaz a jó után még jobbnak kell jönnie. Nem kell hát aggódni, hogy szétoszlott Leonardo a későbbiekkel együtt, ellenkezőleg, ez a fejlődés.
Már a jelennél tartunk. A legszuperebb. Például Warhol. De már nem õ az utolsó szó, szinte már klasszikus. Még egy kört, gyerekek, fussatok ki valamit, ami még nem volt. Én pedig várom a legnaprakészebb korszerűséget, vagyis azt, ami a legjobb.
De mi ez, már nem látok semmit, csak futkosó csótányokat. Kifulladtak? Ez valami dekadencia? A művészet hanyatlása? Meresztem a szemem, de a csótányokon kívül nem látok semmit.
Jaj, de ostoba vagyok. Hogy láthatnék bármit is, amikor még nem fejlődtem odáig. Nyilván már a huszonötödik századnál tartanak (elmúlt már éjfél, és gyorsan futkostak), én meg még mindig a huszadik század végénél járok. Nem tud lépést tartani velük az érzékelés, ez itt a baj.
Letettem a sprayt, és elmentem aludni. Ötszáz év múlva visszamegyek a konyhába.
(Pálfalvi Lajos fordítása)
Forrás: hvg.hu
