Szerdán 93 éves korában elhunyt Marcel Reich-Ranicki. A német nyelvterület egyik legtekintélyesebb irodalomkritikusának halála miatt részvétét nyilvánította a német közélet legtöbb vezető képviselője.

Joachim Gauck államfő közleményében kiemelte: a holokauszt-túlélő Reich-Ranickiben megvolt a nagyság ahhoz, hogy a barbárság világa után új utakat nyisson a németeknek a saját kultúrájukhoz. A kritikust mindenki tisztelte, sokan szerették, és mindannyiunknak hiányozni fog - hangsúlyozta a német szövetségi elnök

Angela Merkel kancellár közleménye szerint a németek hálásak lehetnek azért, hogy Marcel Reich-Ranicki, egy német-lengyel zsidó család sarja, akinek szülei és rokonai odavesztek a náci haláltáborokban, újra hazára talált Németországban és oly sokat adott a németeknek. "Hiányozni fog nekem ez a szenvedélyes és briliáns ember" - írta közleményében a kancellár.

Norbert Lammert, a Bundestag elnöke szerint Reich-Ranicki a maga egyedi, utánozhatatlan módján harcolt a minőségi irodalomért és a német nyelvért, a Bundestagban 2012. január 27-én, a nemzetiszocializmus áldozatainak emléknapján mondott beszéde pedig "felejthetetlen marad".
Részvétét fejezte ki valamennyi parlamenti párt, számos társadalmi szervezet és művész is.



Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke úgy vélekedett, az elhunyt kritikus a német irodalom legnagyobb alakjai közé tartozik. "Hihetetlen zsidó sorsa volt", és a Mein Leben (Az életem) című önéletrajzi kötetével halhatatlanná vált - tette hozzá.

Kevesen tudtak úgy polarizálni a kritikájukkal, mint Reich-Ranicki, aki azt az elvet követte, hogy a világos, pontos fogalmazás a kritikus udvariassága - emelte ki Thomas Bellut, a ZDF közszolgálati televízió intendánsa.

Thomas Gottschalk, az egyik leghíresebb német televíziós személyiség szerint az irodalmár "többet tett Németországért, mint a kultúrával foglalkozó politikusok többsége". Kritikáival "színessé varázsolt egy vidéket, amelyről sokan azt hitték, hogy szürke és unalmas", az önéletrajzi írásaiból pedig kiderül, hogy "semmit sem felejtett el nekünk, németeknek, de sok mindent megbocsátott".

Az irodalom pápájának is nevezett kritikus 1920-ban született a lengyelországi W3oc3awekben zsidó vallású középosztálybeli lengyel-német családban. 1929-től berlini rokonoknál nevelkedett. Az érettségi után, 1938-ban zsidó származására hivatkozva elutasították az egyetemi felvételi jelentkezését, majd lengyel származására hivatkozva kitoloncolták Lengyelországba. Varsóba került, 1940-ben pedig a varsói gettóba. Ott ismerte meg feleségét, Teofiliát, akivel 1942-ben házasodott össze. Felesége 69 együtt töltött év után, 91 éves korában, 2011-ben hunyt el.

Reich-Ranicki részt vett az 1943-as varsói gettólázadásban, amelynek leverése után feleségével elmenekült a náci uralom alatt álló lengyel fővárosból. 1944-ben csatlakozott a lengyel hadsereghez és a kommunista párthoz. A háború után diplomáciai pályára lépett. 1949-ben politikai okokból elbocsátották és kizárták a pártból. Az 1950-es években először lektorként és szabadúszó íróként, majd újságíróként dolgozott.

Családjával 1958-ban emigrált az NSZK-ba. 1960-tól 1973-ig a Die Zeit című hetilapnak írt kritikákat könyvekről, majd 1973-tól a nyugdíjazásáig, 1988-ig a FAZ szépirodalmi-kritikai rovatát vezette. 1988-ban indította el a ZDF-en három kritikus kollegájával a Das Literarische Quartett (Az irodalmi kvartett) című szépirodalmi beszélgetős műsorát, amely rendkívül népszerű volt és egészen 2001-ig rendszeresen sugározták. Az adásokban összesen csaknem 400 könyvről beszéltek, valamennyi műsort Reich-Ranicki vezette.

A Mein Leben Marcel Reich-Ranicki legismertebb műve, az 1999-ben megjelent kötetből eddig 1,2 millió példányt adtak el.

A 2012 januárjában a Bundestagban, a német törvényhozás alsóházában az auschwitz-birkenaui náci haláltábor felszabadításának 67. évfordulója alkalmából elmondott beszéd volt az irodalmár utolsó nagyobb szabású nyilvános megszólalása volt. A tényekre szorítkozó visszaemlékezésében mindenekelőtt azt a júliusi napot idézte fel, amikor 1942-ben megkezdték a varsói gettó lakóinak áttelepítésnek nevezett deportálását a haláltáborokba.

Mint mondta, kezdetben senki nem tudta, hová tart a menet, és mi történik majd a gettóból elhurcolt emberekkel. A júliusi nap eseményeinek ismertetését zárva megjegyezte: a varsói zsidók kitelepítése egészen szeptemberig tartott, és csak egy célja volt, a halál.