Könyvet írt a Csík Zenekar fennállásának 25. évfordulója alkalmából Süveges Gergő, a kötetben mintegy negyvenen szólalnak meg azok közül, akik részesei voltak a formáció eddigi történetének.

Közlése szerint a munka ezen túl tartalmaz egy közbeékelt fejezetet is, amely arra próbál választ adni, hogy lehetséges-e a népzenének újabb híveket szerezni átültetések segítségével és az alapvető eszme „elárulása" nélkül, vagy pedig természetes fejlődés az, hogy valaki a slágerzene világából választ népszerű dallamokat és azokat játssza népi hangszereken.
A könyvben mintegy negyvenen szólalnak meg azok közül, akik részesei voltak a Csík Zenekar életének vagy ma is aktív alkotótársai annak. Megszólal többek között Presser Gábor, Lovasi András, Kiss Tibor, Ferenczi György. A történetek között szép számmal akadnak vicces helyzetek interpretálásai, de megható pillanatokból is szemezgethetünk.

„Számomra a könyv egyik legszebb története az, amikor Csík János a balesete után először ment le a táncházba, s vitte hóna alatt a hegedűjét. Senki nem tudta, hogy fog-e még valaha hegedülni vagy sem, de végül persze előkerült a hangszer és egy fantasztikus muzsikálás lett belőle. Ez nagyon emberi és szép történet arról, hogy a zenésztársak, a barátok nagyon tapintatosan, finoman, de hogyan hozták vissza Csík Jánost a muzsika számára az élet teljességét jelentő világába" - mesélte el Süveges Gergő.
A 25 éves zenekart a Kultúrpart tavasszal elkísérte a Kossuth-díjak átadására. A videóban a zenekar tagjai meséltek arról, mit jelent számukra a kitüntetés, és hogy látják a jövőt.
A CD-melléklettel ellátott könyv a Csík zenekarról a Trubadúr Kiadó gondozásában jelent meg, a bemutatót csütörtök este tartották a Fonó Budai Zeneházban, ahol a zenekar is koncertezett.
Forrás: MTI