Halálának 800. évfordulója alkalmából emléktáblát avattak Gertudis magyar királyné tiszteletére Pilisszentkereszten.
A II. András király feleségének, Szent Erzsébet és IV. Béla király édesanyjának emlékére állított alkotást Mádl Dalma, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök özvegye és Lendvai József polgármester (SZPKE) leplezte le szombaton.
Horváth Sándor, a Szentkereszti Polgári Kör Egyesület (SZPKE) elnöke avatóbeszédében elmondta: éppen 800 éve vált merénylet áldozatává a pilisi erdőségben az ötgyermekes, 29 éves királyné. Alakját felidézve úgy fogalmazott, hogy hazai megítélését nagymértékben befolyásolta Katona József Bánk bán című drámája, amelynek irodalmi értéke megkérdőjelezhetetlen, az irodalmi főhőst és a történelmi alakot azonban ketté kell választani; személyéről és szerepéről a tudományos kutatás feladata kideríteni az igazságot.
Horváth Sándor kifejtette: Gertrudis bizonyára erős, karizmatikus személyiség volt, leánya, a későbbi Szent Erzsébet tőle kapta az első karitatív impulzusokat. Csallóközi Zoltán, a Miniszterelnök-helyettesi Kabinet kabinetfőnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar történelem két markánsan elhatárolható részre oszlik, s a Mátyás királyt követő időszakot a szabadság elvesztése határozta meg. „E küzdelem szolgálatába szegődött a magyar irodalom, erőt öntve a nemzetbe. Katona ezért választhatta történetének főszereplőjévé Gertrudist, akinek megítélése ezzel megpecsételődött” - mondta.
Lendvai József polgármester beszédében emlékeztetett rá, hogy a település mindig is törekedett arra, hogy a nagy történelmi emlékek közül minél többet megragadjon. Anna Elisabeth Neppel, Gertrudis királyné szülőhelye, Andechs polgármestere az ünnepi alkalomból küldött üzenetében azt írta, a királyné „okos, körültekintő háziasszony volt, aki az ország és a korona javait jól kezelte, a mezőgazdaságot fejlesztette, a kereskedelmet ösztönözte, és gyermekeit bölcsen nevelte.”
A katolikus templom falán elhelyezett emléktáblát Rieger Tibor szobrászművész alkotta. Az ünnepséghez kapcsolódóan Szent Erzsébet emlékhelyek címmel nyílt kiállítás. A királyné földi maradványa a közeli ciszterci monostorban nyugodott sírjának feltárásáig.
Forrás: MTI