Művház címmel készítették el színházi sitcomjukat a Gondnokság alkotói, akik október 25-én, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubárotházban tartják bemutatójukat.

Egy kisváros művelődési háza szolgáltatja a (szocio) közegét ennek az új, science-fiction és misztikus thriller elemekkel átszőtt, de a közéleti aktualitásokra is érzékenyen reagáló történetnek. Mindennapi magyar valóságunk és a fantasztikum keveredik groteszk, ironikus, szürreális módon. Havonta új epizódokkal jelentkező sorozat, melyek mindegyike két-három nap alatt készül majd, színészi improvizációkra épülve - a Gondnokság alkotóitól.
Főbb szerepekben: Szamosi Zsófia, Mészáros Piroska, Vajda Milán, Schruff Milán és Tamási Zoltán Rendezők: Dömötör András és Kovács Dániel

A produkcióról Antal Klaudia kérdezte Dömötör Andrást és Kovács Dánielt:
Október 25-én mutatjátok be az új, Művház című színházi sorozatotokat a Jurányiban. A Katonában a Gondnokságot rendeztétek együtt. Honnan jött a közös munka ötlete?
Dániel: A főiskoláról ismerjük egymást, aztán egyszer a Kamrában üldögélve került szóba, hogy jó lenne együtt dolgozni. Máté Gábor pedig épp szólt, hogy üres a Sufni, úgyhogy elkezdtünk azon gondolkodni, hogy mit is lehetne ott megvalósítani.
András: Szerintem én már korábban megkerestelek, hogy csináljunk együtt valami független dolgot.
Dániel: Csak arra emlékszem, hogy aláírtam neked egy szándéknyilatkozatot.
András: Mindegy, akkor nem tudjuk.
Dániel: Valahogy összekeveredtünk. Az biztos, hogy Andris keresett meg.
András: Olyan szempontból furcsa alkotótársi viszony a mienk, hogy nem egy barátságból alakult ki. Azt éreztem, hogy jó lenne találni egy rendezőt, akivel együtt lehetne gondolkodni a színházról. A főiskolai vizsgaelőadásokat nézve pedig megtetszettek Dani munkái és úgy tűnt, hogy azonos tematikájú és világú dolgok érdekelnek minket, ezért megkerestem.
A Művház műfaji meghatározása: színházi szitcom. Mit jelent pontosan ez a fogalom?
Dániel: Ez egy folytatásos színházi előadás, mely egy részben a kabaré hagyományából merít: állandó szereplők vannak, akik mindig reflektálnak az elmúlt hónap történéseire. Ehhez, a sorozat aktualitásokat tartalmazó részéhez bárki bármikor be tud kapcsolódni.
András: Igyekszünk majd a nézőket mindenféle módon tájékoztatni a korábbi epizódok eseményeiről. Mindenképpen azt szeretnénk, hogy az is tudja élvezni és követni a sorozatot, aki közben kapcsolódik be. Készítünk és minden rész előtt vetítünk összefoglalókat, és ahogy a Gondnokságnál, itt is a terveink közt szerepel, hogy hozzáférhetővé tegyük majd az előadásról készült felvételeket.
Hogyan készül a Művház?
Dániel: Először is megírtuk az egész mitológiáját: a közeget, melyben a történet játszódik, a főbb irányvonalakat és hogy hova futhat ki a történet a nyolcadik előadás végére. A színészek azonban csupán szinopszisokat és karakterábrázolásokat kapnak, a konkrét szöveg az előadást megelőző 3-4 próbán jön létre. Ez egy rapid műfaj: iszonyú nagy koncentrációt, energiát és fantáziát igényel a színészektől, akik ennek ellenére – vagy épp ezért nagyon szokták ezt élvezni: az adrenalint.
Milyen kérdések körül fog forogni a Művház története?
András: Azt szeretnénk, hogy a Művház metaforája legyen mindannak, amiben élünk. A kulturális élet változásaiban jól megfoghatók a társadalmi események, és itt kultúrát teremteni vagy fogyasztani akaró embereket látunk majd leginkább.
Dániel: Az általunk elképzelt vidéki kisvárosban, Kopjáson ugyanazok a politikai és közéleti események történnek, mint a valóságban. A Művház pedig tele van haza menni nem akaró, ücsörgő emberekkel. Ők megbeszélik mindazt, ami itthon vagy világban történik, másrészt meg az évad alatt egyre jobban bele is bonyolódnak – akaratukon kívül – az eseményekbe.
Kik fognak szerepelni a sorozatban?
András: Az első részben például Mészáros Piroska, Vajda Milán, Schruff Milán, Tamási Zoltán, Szilágyi Csenge, Makranczi Zalán, Stefanovics Angéla és Futó Balázs. A sorozattal emellett az is a célunk, hogy átjáró házat biztosítsunk a Jurányi Inkubátorházban dolgozó művészeknek, hogy az itt lévő csapatok bármikor bekapcsolódhassanak egy-egy epizódba. Úgyhogy az állandó színészek mellett feltűnnek majd a Jurányiban alkotó művészek is.
További információkért KATT!