Október végén kezdődött az a próbafolyamat, melynek eredményeként a Presznyakov testvérek Európa-Ázsia című, több mint tíz éve írt, de erre az alkalomra fölfrissített színművüket december 20-án bemutatják.
A Magyarországon is jól ismert világszerte népszerű szerzőpáros, Oleg és Vlagyimir Presznyakov, a Presznyakov-fivérek nemcsak maguk írták, de maguk is állítják színpadra művüket. Bár ez nem idegen tőlük, hisz már máskor is rendezték darabjaikat.
A testvérek drámaírók, forgatókönyvírók, rendezők, producerek és színészek. Iráni anyától és orosz apától születtek, Oleg 1969-ben, Vlagyimir pedig 1974-ben. Mindketten ugyanazt az iskolát végezték, az Uralon túli Jekatyerinában, a Gorkij állami egyetemet, és közösen alapították meg a Fiatalok Színházát az egyetemen, ahol különleges színházi munkába fogtak. Oleg és Vlagyimir a kezdettől közösen írnak. A darabjaikat, melyek nemcsak Oroszországban, illetve Moszkvában, hanem szerte a világon sokat játsszanak, Presznyakov-fivérek szerzőnévvel illetik.
Alkotói pályájuk végig párhuzamosan halad. Drámákat 2000-ben kezdtek el írni, az első az Európa-Ázsia volt. Előtte nem dolgoztak színházban, de egyetemi színjátszóként olyan embereket gyűjtöttek maguk köré, akik hasonlóképp gondolkodtak. Elhatározták, hogy olyan darabokat visznek majd színre, amelyeket ők maguk írnak.

Az Európa-Ázsiában is olyan világot tárnak elénk, amelyben a szereplők első pillantásra valóságos, élő figuráknak tűnnek. Csakhogy menet közben, a csavaros, jó szituációkkal és pergő párbeszédekkel megírt jelenetek során kiderül, hogy ez az élőnek tűnő, valóságos emberekből álló világ bizony halott. A klisészerű drámai színházi helyzetek kifordulnak, parodiának hatnak, miközben véresen komolyak is. Egyszerre lehet nevetni és gondolkodni. A világ csupa halott emberből áll, ahol nincsenek nagy, értékeket és erkölcsi ítéleteket képviselő hősök. A valóság pedig észrevétlenül és a drámai szituációból építkezve egyszer csak kinyílik, mindenféle valóságos, ám valójában irracionális dimenziók felé.
A 2000-ben írt művüket magyarul a Bárka Színház játssza először. A Presznyakov fivérek nemcsak a Bárka Színház előadását rendezik meg, hanem a szöveget is fölfrissítették a budapesti bemutató alkalmára.