Az ABBA együttes egyik volt tagja felcsillantotta a reményt a rajongókban, hogy a legendás svéd popegyüttes jövőre újra összeáll egy jeles évforduló alkalmából.
Agnetha Faltskog énekesnő a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjúban arról beszélt, hogy 2014 áprilisában lesz negyven éve annak, hogy az együttes megnyerte a brightoni Eurovíziós Dalfesztivált Waterloo című számával és ezzel elindult a világkarrier útján. Mint mondta, az évforduló megünneplésére különféle terveket szövögetnek, és ezek között van az is, hogy az egykori tagok újra együtt koncerteznének. Hangsúlyozta azonban, hogy még maga sem tudja, "mi sül ki a tervekből". Megjegyezte, hogy az utóbbi időben mintha közelednének egymáshoz az együttes egykori tagjai.A 63 éves Agnetha Faltskog, aki már az ABBA megalakulása előtt sikeres énekesnő volt Svédországban, későbbi férjével, Björn Ulvaeus gitárossal és dalszerzővel, valamint a Benny Andersson - Anni-Frid Lyngstad párossal alapította meg 1972-ben a poptörténelem egyik legsikeresebb, máig több mint 380 millió hanghordozót eladó együttesét.
Az ABBA feloszlása óta Agnetha szabálytalan időközönként jelentkezik egy-egy szólóalbummal, amelyek rendszerint felkerülnek a slágerlisták élére. Legutóbb tavasszal jelent meg lemeze, az "A" elnevezésű albumot világszerte dicsérték a kritikák. November 22-én a boltokba kerül a lemez deluxe-kiadása is, amelyen szerepel majd az Agnetha: ABBA and After című dokumentumfilm is.
Az énekesnő bizonyos időközönként már korábban is elhintette, hogy újra összeállhat a legendás együttes, amit természetesen minden alkalommal felkapott a média világszerte. Lehet, hogy nem véletlen, hogy pár héttel legújabb lemeze kiadása előtt adott okot az újabb találgatásokra...
Forrás: Hirado.hu