Benjamin Britten 100. születésnapjának előestéjén, november 21-én a Művészetek Palotájában egyik főműve, a Háborús requiem szólal meg a Nemzeti Filharmonikusok előadásában.
A zenetörténeti fontossága ellenére a hazai koncerttermekben ritkán hallható gyászmise az angliai Coventry második világháborúban lebombázott gótikus katedrálisának újraszentelésére íródott, de létrejöttében szerepet játszottak a szerzőt iskolás éveiben ért háborús traumák is. Britten nagyon határozott utasította el a háborút, hiszen két világháborút átélt, s ezért utasította el egy harmadiknak az esélyét is. Anglia keleti partján lakott, nagyon közel egy amerikai légi bázishoz. Egyre másra látta a nagy amerikai katonai jeteket érkezni, indulni, s abban az időben komolyan felmerült egy nukleáris háború veszélye.
Howard Williams úgy véli, hogy nem szükséges különösebben felkészülni, s előre meghallgatni a Requiemet. Amit azonban sokkal fontosabbnak tart, megérteni, hogy, amit hallunk, az egy ízig-vérig pacifista művész szerzeménye. „Ha összehasonlítjuk Verdi Requiemjével Britten művét, Verdit csodálta Britten, nagy példaképének tekintette. Britten Verdivel ellentétben azonban nem kínál semmilyen vigaszt. Jó, ha a közönség ráérez, hogy ez a mű nem vigaszt nyújt, hanem elmélkedésre ösztönöz" – mondja az est karmestere.
A darab érdekessége, hogy a latin gyászmise hagyományos tételeit az első világháborús verseiről ismert, Wilfred Owen költeményei tagolják. A zeneszerző az I. világháborúban elesett angol katonaköltő kilenc versét toldotta be. A kétféle textust a komponista következetesen két különböző hangzási síkon zenésítette meg: a miseszöveget mindig a szoprán szólista és a vegyes kar énekli szimfonikus zenekari alátámasztással, Owen költeményeit pedig a tenor és a bariton, 12 tagú kamarazenekar kíséretével. Időnként egy harmadik sík, egy távoli, misztikus hangzás, a kis orgonával kísért fiúkórus is megjelenik.
Nem könnyű a feladat, mondja a karmester, mert nem csak egy zenekar van, hanem kettő. Egy nagy szimfonikus zenekar és egy kamarazenekar, amelyben vonós, fafúvós, rézfúvós, timpani és hárfa szólók is vannak. Az eredeti bemutatóban, 1962-ben két karmester volt. Britten, a zeneszerző volt a kamarazenekar karmestere, és egy másik, aki dirigálta a teljes apparátust. Most, a mai divat szerint, mindez egy karmester irányítása alatt történik. Howard Willams pályafutása alatt mindkét verzióban dirigálta már ezt a nagyszabású, körülbelül másfél órás gyönyörű, ugyanakkor megrázó művet.
Howard Williams zongorázni és hegedülni tanult, és az oxfordi valamint liverpooli egyetemeken szerzett zenei diplomát. Felsőfokú karmesteri tanulmányait a londoni Guildhall Zene és Dráma Iskolában folytatta. Az Angol Nemzeti Operában vállalt korrepetitori állást, majd az ottani kórus igazgatója lett. Ezzel egy időben vezényelt a londoni Opera Factory nyitó évadjaiban. Opera repertoárja mára több, mint 70 művet tartalmaz. Nagy-Britannia szinte összes jelentős zenekarát vezényelte, és sokat dolgozik külföldön is. Magyarországhoz szoros szállak fűzik, hiszen 1989-től 2000-ig a Pécsi Szimfonikusok Zenekar művészeti vezetője és vezető karmestere volt. Ez alatt sok időt töltött a jelentős magyar szimfonikus zenekarokkal. A magyar kortárs zenei tevékenységéért Artisjus díjjal tüntették ki, és 1997-ben a magyar zene külföldi népszerűsítésért Bartók érmet kapott.
Jelenleg a Cambridge-i Sinfonia és a londoni székhelyű Choir of the 21 st Century (a XXI. Század Kórusa) vezetőkarmestere. Repertoárja középpontjában Rossini, Verdi és Puccini művei szerepelnek, de szintén otthonosan mozog barokk zenekarokkal való munkáiban, illetve új darabok bemutatásában.
Benjamin Britten: Háborús requiem
Időpont: november 21., 19:30
Helyszín: Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, Budapest
Vezényel: Howard Williams
Közreműködik: Szabóki Tünde (szoprán), Timothy Bentch (tenor), Stephan Loges (bariton), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás), Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkórusa (karigazgató: ifj. Sapszon Ferenc)
