Az animációs zónában gyűlik össze az amerikai popkultúra krémje. Ari Folman filmjének gyülekezete a szorongások és a digitalizáció utópiájába vezet be minket.
![Üdvözöljük a Futurista Kongresszuson!](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2013-12-12/7928816/futurologiai_kongresszus4.jpg)
A film címadó kulcsjelenetéig azonban hosszú út vezet dilemmákon és évtizedeken keresztül, élőszereplőktől kezdve az animációs karakterekig, egy szabadnak tűnő életből a fantáziavilág börtönéig. Visszajátszás: kezdjük az elején a filmkirálynő rémálomba átforduló meséjét. Adott egy negyvenes évei elején járó hollywoodi színésznő (az önmagát alakító Robin Wright), akit a nyitójelenetben öregedő menedzsere szembesít az igazsággal, hogy életét rossz döntések sora (elsősorban rossz filmek és rossz férfiak) terelték abba a hullámvölgybe, ahonnan egyetlen kiút van: a Miramount stúdió utolsó ajánlata. A szereposztó díványon terpeszkedő igazgató örök fiatalságot ígér a fiatalkori hercegnős filmplakátja láttán elérzékenyülő színésznőnek. A szerződés aláírásával Robin eladja filmes személyazonosságát: teljes szkennelést hajtanak végre rajta, aminek következményeként bármikor, bármilyen műfajú filmben felhasználhatják alakját, mosolyát, szenvedését és minden rezdülését. Miután digitalizálták, a karakter örökké fiatal marad, de a mögötte álló hús-vér Robin Wrightra többé nincs szükség.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2013-12-12/7928816/futurologiai_kongresszus1.jpg)
A színésznő a filmvásznon kívüli életében is a különböző szerepek közt próbál egyensúlyozni, aminek legtöbbször csúfos pofáraesés lesz a vége. Egy különc fiút és egy lázadó lányt egyedül nevelő szülőként a törődő anyaszerepbe kényszerül, amiben újra és újra kudarcot vall. Eközben egy középkorú nő öregedéstől való félelmei marcangolják, de nem hagyják nyugodni a huszonéves korától végigkísérő szorongások sem, amelyek ellehetetlenítették sikereit. A fiatal filmcsillagból a cselekményt megelőző évtizedben fokozatosan B kategóriás színésznő lesz. Egészen addig, amíg el nem adja magát a Miramount stúdiónak.
Már a film valódi színészeket szerepeltető első részében felmerül az amerikai filmgyártás árnyoldala, ami egyes kritikusok szerint Folman rendezését a valaha született leginkább „antihollywoodi" filmmé teszi. Végigkövethetjük egy nagyreményű amerikai álom összeomlását, beleláthatunk a szabad akaratot nyomokban sem tartalmazó filmipar működésébe és bevezetnek minket a legújabb színész-szkennelési technikával új erőre kapó filmes „szakemberek" kegyetlen(ül kapzsi) társaságába. Ehhez társul Hollywood legnagyobb hatású korszakhatára, amiből már a múlt is tartogatott néhányat: némafilmről hangosfilmre, fekete-fehérről színesre, kettőről három dimenzióra válthattak a filmkészítők, de a szkennelés és számítógépen továbbélő karakter mindent felülmúl.
A filmgyártás digitalizáló módszerei soha nem tapasztalt határátlépéshez vezetnek. Ezt a törést érzékelteti, ahogy a sztoriban végre elérünk a futurológiai kongresszusig. 20 évvel személyiségének eladása után Robin Wright sportkocsijával megáll egy sorompónál, ahol lehúz egy fiolányi folyadékot, és belép a „szigorúan animált területre", ahol a futurista konferenciát tartják. Ezzel az animációs karakterré alakuló színésznő minden előkészítés nélkül minket is beránt a színes animációs univerzumba, ahol (az egyik karakter mondatát ellopva, vagyis... kölcsönkérve) „egy zseniális designer tudatmódosító szerek hatása alatt létrehozott világa" tárul fel.
![](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2013-12-12/7928816/futurologiai_kongresszus2.jpg)
Az Abrahama hotelben tartott futurista konferencia vendégei közt számtalan Robin Wright tűnik fel, de ha elég alaposan pásztázzuk a terepet olyan hírességeket is láthatunk, mint Picasso, Frida Kahlo, David Bowie vagy a pincérként feltűnő Jacko. A szép új világ kongresszusa a popkultúra tárháza mellett egy filmesek irányítása alatt álló orwelli utópia értelmezését is behozza, amely a manipulált tömegekre épül. Emellett központi szerepet kap az álom-ébrenlét, valamint a valóság-fantázia párhuzamos világok közti ugrálás.
Az izraeli filmrendező 2008-as óriási népszerűségnek örvendő filmje, a Libanoni keringő is egy határhelyzetet, a háborús eseményekkel való szembenézést dolgozta fel dokumentumfilmes témafelvetés és animációs elemek keveredésével. Folman most A futurulógiai kongresszusban is eredetit alkot különleges kísérletével: az emberi döntések és a jövőképek kérdését feszegeti Stanislaw Lem sci-fi novelláját alapul véve, valódi színészeket és animációs képmásukat váltogatva.
![Robin Wright és Danny Huston (Jeff) animált formában](http://kulturpart.blog.hu/media/image/2013-12-12/7928816/futurologiai_kongresszus3.jpg)
Az itt felsorolt műfaji és tematikus sokszínűség mellett vajon képes-e A futurológiai kongresszus valamiféle rendet vagy legalább rendezetlen egységet kihalászni a filmes eszközök és kulturális utalások tengeréből? Ariadné kivezető fonalát maga Robin Wright húzza maga után a jelenetek előrehaladtával: nem veszünk el a cselekményben, mert ő vezet végig minket a világok közt. Azt is követjük, ahogy kisfia után kutatva a korosodó karakterszínésznő kikerül a kaotikus közegből. A saját akaratot látszólag leginkább nélkülöző helyzetben tanul meg Robin Wright valódi döntéseket hozni. Végül pedig válaszút elé kerül: a lassú halált választja az igazság oldalán vagy az életet a vegyi fantázia világában?
A futurológiai kongresszust az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon láthatta először a budapesti közönség, és 2014. január 23-ától vetítik a magyar mozikban.