Van, aki a 19-re is lapot húz. Van, aki a 20-ra is, és még így is nyer. Hogy ez nem lehet? A popban minden lehetséges, főleg akkor, ha a főhőst Justin Timberlake-nek hívják.


Meglepő, hogy a 32 éves Timberlake hat év kihagyás után tért vissza, de legalább kaptunk két különleges prémium lemezt, amelyek egységet alkotnak, és egységesen jó színvonalúak. Bizonyos szempontból e két album a kortárs szórakoztatóipar csúcsteljesítményei közé tartozik, nincs mese, Justin Timberlake-hez viszonyítva mondjuk Robbie Williams csak egy európai szegény rokonnak tűnik. Már rég nem érdekes, hogy az N Sync nevű fiúzenekarban alázta magát, hogy ő írta a McDonald's I'm Livin It jingle-jét, amivel rommá kereste magát, mert mit számít ez, amikor csak a FutureSex/LoveSounds-ból több, mint tízmilliót adtak el, ráadásul közben bezsebelt 6 Grammy-díjat és 4 Emmyt, és színésznek sem rossz. Ha tetszik, ha nem, Justin Timberlake a 20/20 című albumokkal mindent kihozott az R&B-ből, amit lehetett, és talán azokat is meggyőzi, akik az R&B hallatán minden lemezre luxusadót és egyben giccsadót is kivetnének.