Volt egy ősi égitest, amely a mostaninál ezerszer nagyobb tengereket és hegyeket hordozott, sokkal több élőlényt és embert. Ennek egyik elröppent cseppje Föld.

Néhány éve történt, hogy Weöres Sándor frissen megjelent, gyűjteményes prózakötetét mutatta be egyetemi professzorom, mesterem, Szörényi László Budapesten a Könyvfesztiválon. A bemutatón szóba került, hogy Weöres egész irodalomtörténeteket rögtönzött ihletett pillanataiban, például egyszer egy társaságban mámorosan elmesélte Mahruh-bolygójának teljes históriáját. Amint meghallottam, hogy „Mahruh” összeszorult szívem, mert a szó ismerős volt valahonnan. Kérdésemre Szörényi László elmondta, hogy sajnos a bolygó története elveszett, de az összkiadás második kötetének, százhatvanötödik oldalán ott van a vers, amely ennek a világnaknak a pusztulásával foglalkozik

És valóban. A Mahruh veszése így kezdődik „E vers szerint ember és emlékezet régibb, mint a Föld. Az ős csillag, Mahruh, ahonnan származunk, gömbölyű és üres óriásbuborék volt s a mostaninál ezerszerte nagyobb tengereket, rónákat, hegyeket hordozott; s többfajta élőlényt és sokkal több embert. Évmilliókkal ezelőtt szétrobbant; egyik elröppent cseppje a mi Földünk.” – majd pedig a költő megadja az ének eredeti címét: „Kana vuanh athetan jargelih” -, és hozzáteszi magyarul is: Gyászdob száz lerogyó világért Jargeh városában.

A Mahruh veszése minden egyes strófájában egy-egy képzelt országot sirat el a költő, aki Bíbor Lángnak (Rou Erounak) nevezi magát. Egyszer táblázatot készítettem az országok neveiről, sorban felírtam Kartiabh-todarh, Ogarinn, Gherke, Zölülügh, és a többi ország nevét. Különleges szótérkép rajzolódott ki előttem, amely egyben a Mahruh-i nyelvekbe is betekintést engedett.

Akkor is közelebb kerültem a vers mélyebb megértéséhez, amikor Weöres Sándor levelezését kezdtem el vizsgálni. Hamvas Bélával váltott levelei között találtam egy olyat, amelyben Gondvánát és az álmaikat írják le. Ez segített hozzá és bátorított fel az egész Mahruh-világ továbbgondolására. (Bővebben a témáról itt olvashatnak.)

A kutatás folytatása közben jöttem rá, hogy micsoda titkok lappanganak itt. Egy akkori esszémben azt írtam, hogy „Mint később kiderült, nemcsak a verset, hanem Mahruh teljes irodalomtörténetét megírta és elküldte Hamvasnak leveleiben. Ez utóbbi levél azonban, sajnos, megsemmisült Hamvas több más iratával együtt, amikor bombatalálat érte házát.” – nos, nem teljesen semmisült meg. Jobban és pontosabban mondva: más formában tovább élt.

Ugyanúgy, ahogy én megírtam ezt az egész Mahruh és Gondvána történetet esszében és novellában, mást is foglalkoztatott a kérdés. Hisz különös jelentéssel bír, hogy 1952-ben, Magyarország történetének nem éppen a legfényesebb évében, Weöres Sándor egy képzeletbeli világba utazik, és annak poszt-apokaliptikus, sci-fi eposzát énekli meg. Ez az a világ, amihez mi a XXI. század hajnalán leginkább kapcsolódni tudunk. Sci-fi költészet, vagy ha úgy tetszik posztapokaliptikus-monológ – ez az utóbbi talán pontosabb. Miközben én a versben szereplő száz ország nevét magamnak egyetlen papírra írtam, s ebből Mahruh nyelveinek kapcsolatára próbáltam következtetni, addig egy fiatal festőművész Budapesten elkezdte megrajzolni és megfesteni Mahruh tájait. Felépítette Mahruh bolygójának makettjét, mintákat vett és tájképeket festett. Sorozata több száz képből, festményből és rajzból állt össze.

Talán a véletlen műve, hogy találkoztunk. De véletlen-e, hogy őt is, és engem is, egymástól teljesen függetlenül éppen ez a Weöres Sándor vers kezdett izgatni? Véletlen-e bármilyen találkozás?

Véletlen-e vagy sem, a teljes anyagot Mindák Gergely: A táj születése – Weöres Sándor Mahruh veszése című költeménye alapján 2014 február végéig megtekinthetik a Művelődési Szinten (MÜSZI). A képek akkor élnek, ha nem csak lógnak a falon, hanem megnézik őket és beszélnek róluk, ha inspirálnak. Kevés olyan jó programot, sci-fi utazást tudok elképzelni, mint hogy az ember elolvassa a „Mahruh veszése” című költeményt Weöres Sándortól, majd egy órát eltölt Mindák Gergely képeivel.