Érdekes, hogy mindenki másképp látja ezt a filmet. Ami az egyiknek explicit, a másiknak visszafogott, ami az egyiknél lerágott csont, az a másiknál bátor újítás.
Na ja, a téma a homoszexualitás, vagyis többnyire csak látszólag van szó filmnyelvről, dramaturgiáról, eredetiségről.
A Viharsarok már jó előre megkapta a „magyar Brokeback Mountain" címkét (gondoltam is, hogy a „Több mint csapattárs" milyen blikkfangos cím lenne ehhez a kritikához, de még időben nyakon öntöttek egy vödör vízzel), hiszen messziről nézve nagyon hasonló körítést ad annak, hogy elmesélje két fiatal fiú saját szexualitására való ráébredését.
Mind Ang Lee, mind Császi Ádám egy a népi folklór(ok)ban egyrészről a tradíciók bűvkörében élő, másrészről kifejezetten macsó közeget vett alapul, ott déli cowboyok, itt egy vidéki futballista lett a történet alanya. Mindkét esetben tehát olyan miliő szolgál háttérül, ahol melegnek lenni minden, csak nem életbiztosítás.
A Viharsarok egy fiatal (valójában még ifista) sportoló srácot követ, aki bár szülőfalujába tér vissza Németországból, kitaszítottként éli életét. Nincs a homlokára írva, hogy meleg, száműzetése egy félig szétrombolt házban tulajdonképpen önkéntes, és már tudja, nincs is keresnivalója ott, ahová pedig gyökerei kötik.
A konfliktusok ábrázolása szinte klasszikusnak nevezhető szituációkban bomlik ki. Ilyen például, hogy a sportoló apja hol simogatással, hol pofonnal terelné vissza fiát a helyes útra, vagy hogy milyen hangsúlyosan jelenik meg a friss szerető családjának és barátainak mély vallásossága. Egyikük tehát már pontosan tudja, hogy merre húznak a hormonjai, míg a másik még nem igazán hajlandó ezt elfogadni – nem véletlen, hogy az első együttlétükre csatak részegen kerül sor, amikor is utóbbi tökéletes passzivitásba burkolózik, mint aki utólag alibit szeretne róla, miért is történt meg, ami történt.
Ezzel pedig el is jutottunk a szerelmi jelenetek ábrázolásáig, egyszerűbben fogalmazva: túl sok-e a férfisegg a filmben, avagy sem. Egyrészről az talán a fentiekből már lejött, hogy Császi Ádám nem szégyellős, ha ki kell mondani dolgokat – bár inkább csak képekkel, s ez így rendben is van. Másrészről azonban feltűnően meghúzta a határt, mit lehet, és mit nem, s a kamera soha nem mutat egy centivel sem többet annál, ami már pornográfnak, vagy akárcsak kifejezetten aktnak volna minősíthető. Nincs is szükség itt direktben mutatni péniszeket, a Viharsarok ugyanis nem erről szól. Nem tudnám eldönteni, hogy koncepció volt-e ez a kezdetektől fogva, vagy kénytelen-kelletlen kiegyezés eredménye, de őszintén szólva nekem nem hiányzik az explicitás. Teljesen világos így is, mi történik, illetve, hogy miről szeretne néhány őszinte szót szólni a film.
Amelyben egyébként – megint csak már-már klasszikus magyar művészfilmes elemként – alig beszélnek a karakterek. Nem hinném, hogy azért, mert ők elsősorban szavak nélkül kommunikálnak, inkább csak olyan érzésem volt, hogy nem kell látnunk-hallanunk azt, amikor megbeszélik egymással a világ dolgait, ezeket nagyvonalúan elengedtük. Nem mindig tesz ám ez jót egy filmnek, nem ettől lesz valami úgymond művészi, de azt kell mondjam, ez esetben tökéletesen működik. És nemcsak ilyen szempontból direkt foghíjas az elbeszélés, de a történetvezetés is épp annyira darabos, hogy az ember ne csak lustán bámulja a gyönyörűen fényképezett jeleneteket, hanem muszáj kicsit megerőltetnie hozzá az agyát. Vagyis visszatérve a Brokeback Mountainhoz, bár valahol talán egy tőről fakadnak, az minden rendhagyó és tabudöntögető volta dacára is végeredményben közönségfilmnek készült, míg a Viharsarok hangsúlyosan artisztikus.
És ami mellett szintén nem bírok elmenni szó nélkül, hogy tényleg mellőzi a didaktikát, szinte tényszerűen tudósít: az egyik fiú meleg, a másik csak most jön rá, de ettől megijed és össze-vissza cselekszik, a csávók a krimóból meg amúgy nem szeretik az ilyesmit, úgyhogy jól felpofozzák őket. Slussz-passz, semmi nyavalygás. Véleményem szerint számon kérni a filmen, hogy „de miért nem tetszik nagyon nyíltan megmondani, hogy ez csúnya dolog”, óriási öngól. Film ez itt, nem röpirat.
Viharsarok (Land of Storms) – színes, magyar-német filmdráma, 115 perc, 2014
rendező: Császi Ádám
forgatókönyvíró: Szabó Iván, Császi Ádám
zeneszerző: Kalotás Csaba
operatőr: Rév Marcell
producer: Gyárfás Eszter, Petrányi Viktória
vágó: Hack Júlia, Kollányi Tamás
szereplő(k):
Sütő András Miklós (Szabolcs)
Varga Ádám (Áron)
Sebastian Urzendowsky (Bernard)
Téby Zita (Brigi)
Börcsök Enikő (Áron anyja)
Horváth Lajos Ottó (Szabolcs apja)
Uwe Lauer (Coach)
Fábián Szabolcs (Tomi)
