Magyar sebész afganisztáni történetei, székely nénik meséi a szerelemről, bűntény a kazamatákban, erődfalon táncoló akrobaták. A Mediawave különleges világában jártunk.
A messzi-messzi galaxis itt és most a komáromi Monostori Erőd. Mögötted, ha a Duna-parti színpadnál egy farönkön ülve cigányzene és spanyol flamenco keverékének adod át magad.
Előtted, ha meglátod a sokszínű májusfát a bejárat mellett.
Körülötted, ha a termekben vagy a belső udvarban filmet nézel, beszélgetéseket hallgatsz, és zenét élsz át.
Feletted, ha a kazamatákban tartott interaktív látványszínházban egy cirkuszi detektívsztorit kell megfejtened.
Alattad, ha a kilátóról visszanézel az udvari színpadra, és közben a zenés-irodalmi Bor(kul)túra utolsó állomásán Márai borgőzös álmaiban vájkálhatsz.
A helyszínek mélyén találunk egy határokon átívelő (határon belülieket és határon túliakat összegyűjtő, nemzetközivé kitágított) alaptörténetet, ami műfajában kitárja a kapukat (változatos művészeti ágakat emel be), ráadásul sokszor az adott területen belül is határokat feszeget (problémákba belenyugvás helyett beszélgetéssel vitázik, a mainstreamet másra hagyja és alternatív, kísérleti produkciókat választ).
A szereplők mintha más-más bolygókról érkeztek volna: korosztályban, nemzetiségben és stílusban sokszínű társaság gyűlt össze – a befogadók és az előadók oldalán is. A főszereplők mindössze annyiban tűntek ki, hogy nyilvános megosztásra és megvitatásra elhozták magukkal múltjuk történeteit. A résztvevők pedig a programkínálat alapján választották ki az epizódokat és a központi alakokat, akikre kíváncsiak voltak.
A Komáromban töltött két nap alatt a II. világháborús élményeiről mesélő Konok Tamás festőművész, az Afganisztánt többször is megjárt és fényképekkel dokumentáló Dr. Pellek Sándor mellkassebész és a Szerelempatak című dokumentumfilmben szereplő két székely néni voltak a kiemelkedő szereplők.
A kulcsjelenetek és a legfontosabb elcserélt/kölcsönvett részletek tehát a (nagyobb filmfesztiválokon és zenei rendezvényeken egyébként nem jellemző) szűkebb körű beszélgetésekhez kötődnek. A zenei vonal azonban végig meghatározza egy rendezvény hangulatát és arculatát. Napközben a legváratlanabb helyeken tűntek fel a kiscsoportos erődfoglaló zenei akciók, színesítve a nélkülözhetetlen koffein- és/vagy rétesbevitelt. Este azonban átvette a főszerepet a különböző országokból és stílusirányzatokból érkező muzsika: különutas New York-i blues, jazz az amerikai Elliot Sharptól, crazed jazzy és avantd-poggy a belga Humble Grumble együttestől, és zárásként Isztambul új hangjai, a török pszichedelikus etnot játszó Baba Zula, akinek a színpad túl kicsi volt, ezért a turbános frontember a sorban elé pakolt asztalokon át tágította a teret.
A boretimológia boncolgatása közben („bull blood" alias bikavér) megismert chilei klarinétos adta meg a választ, amivel a napi biztosan, de talán a heti zenei kínálat is összefogható. Milyen zenét játszanak? „Furcsa zenét, mindenfélét a jazztől a hard rockig. Az emberek általában vagy utálnak vagy imádnak minket. Velem is előfordul, hogy körülnézek a színpadon, és nem teljesen értem, mit keresek ott. De több mint 18 éve létezik a banda, sok a pozitív visszajelzés, úgyhogy csináljuk tovább."
A rendezvény igazgatójától, Hartyándi Jenőtől kapott előzetes ígéretek a második nap végére teljesen beigazolódtak. A Mediawave a hétköznapokból kiszakított, az Erőd különös világába zárt, régi emlékeket elevenített fel, és új utakat nyitott. A szereplők és résztvevők valóban keveredtek, a történetek gazdákat cseréltek, és mindez nem a felszínen, hanem a mélyben (vagy éppen a magaslatokban) történt.
Mellékszálként pedig a különleges aktualitás, hogy nemcsak véget ért a rendezvény és kiosztották a fesztiváldíjakat, de egyben tegnap ünnepeltük a nemzetközi Star Wars Napot is. Ezért most duplán is érvényes az útravaló jókívánság: az Erőd legyen veled (jövőre is)!
