Bele fogok mászni. Azt hívom így magamban, amikor gondolkodás nélkül belédvetem magam, mert a szemedben észrevettem a legnagyobb szerelmet.
Vagy amit te annak hiszel, teszem hozzá igazságtalanul, mert megveszek érted és meggondolatlanul szaladok utánad, mint minden igazán jó nő után ebben az életben, meg az összes előzőben, ezt is tegyük hozzá, és kalapáló szívvel akarlak, akarlak, horkanva, toporzékolva, minél hamarabb szeretném elkövetni az összes butaságot, például ilyen leveleket írni neked, rólad, ilyet még életedben nem kaptál, minden szava igaz, ami lehetetlen, de már meg is írtam, elejétől végig rólad szól, a fürtös fejed búbjától a krumpli nagylábujjad szabálytalan hegyéig, ugye mindent tudok? ugye hihetetlen? Már beléd is költöztem, így föl vagyok gyulladva, felgyújtalak téged is, ami nekem különben a dolgom, mert nem az apádé vagy, és főként nem anyádé, most végre fölébredsz, egy fülig szerelmes férfi költözött beléd, akire ráismersz, magadra találsz, azt érzed. Azt szoktad. Talán még úgy is van.Tudom, hogy mit érzel. Aztán elunom. Nem igaz. Inkább becsukódom. Elhal a remény. Megszeretem azt, akire valamikor vágytam. Nyilván kölcsönös. Jó nő vagy, jólelkű, ennyi közös élet után már nem tévedek, de azt mégsem mondhatom meg neked, és nem csak azért, mert eddig sem mondhattam, hanem azért, mert igazán kifejezhetetlen: adósom maradtál. Ámbár nem tartozol. Akkor hát mit mondjunk? Én tárom szét neked az örökíró golyóstollakból álló pávakakas farktollazatom, dolgos éltanuló, miattad suhogok összes életemben, legyen új életed, nézz nyugodtan belém: szabd át magadat, én leszek a tükröd, extázisba kerülök, ha tükröd lehetek, azt szeretem benned, ahogyan a tested a kedvemért nagyot változni tud. Annyira szeretsz, hogy újjá alakulsz, ilyen ravasz vagy, a sötétben új földrész; meghódíthatatlan, kiismerhetetlen, én halok beléd csak, életről életre. Nekem az is játék. Picit idegesít téged. Nekem minden játék. Te meg csak ott fekszel. Varázsoljalak meg. Mikor írsz rólam te is levelet? Mikor hozol végre tűzpiros zavarba? Mi közöm apádhoz? Miért gondolod, hogy nekem nem kell mindig más nő? A férfi udvarias.
És már belemásztam.
