Ismételten az egyik legnagyobb presztízsű francia koncertteremben, a Théatre des Champs Elysées-ben adja francia körútjának utolsó koncertjét a zenekar.

A márciusban hungarikummá nyilvánított 100 Tagú Cigányzenekarnak nemcsak a franciaországi, hanem valamennyi külföldi útját francia menedzsment szervezi, így az együttes húsz éve minden évben visszatér Franciaországba, nemcsak egy-egy koncertre, hanem általában többhetes turnékra, amelyekkel részletesen foglalkozik a francia média.
Hétfőn a France 2 közszolgálati televízió híradójának stúdióvendégei voltak a zenészek: élő adásban adták elő Brahms I. Magyar táncát, miután Xavier Duboc producer felidézte a több mint húsz évvel ezelőtti első találkozását a kotta nélkül játszó muzsikusokkal, akikkel azóta meghódították a világot.
A jellegzetes magyar cigányzene és a cigányzenekarra hangszerelt népszerű komolyzenei művek (Liszt, Szentirmai, Hubay, Sarasate, Brahms, Monti, Strauss, Csajkovszkij, Bizet) mellett a franciaországi programban szerepel Ferraris Két gitár című műve, egy balkáni cigányfolklórból összeállított rész, valamint a mindig óriási sikert arató Pacsirta, Dinicu szerzeménye, a koncert végén pedig a La vie en rose című népszerű Piaf-dalt a közönség a zenekarral együtt énekli.
Beke Farkas Nándor, aki Buffó Rigó Sándor halálát követően egy hónap ezelőtt vette át az elnöki posztot a zenekar élén, a régi tagok tapasztalatára és rutinjára építve tovább kívánja folytatni azt eddigi munkát, a hagyomány megőrzését és átadását, ugyanakkor fiatalítást és modernizálást is tervez. Ennek egyik első jele az ExperiDance Produkcióval közösen létrehozott Fergeteges - A királyné, a gróf és a cigánylány című előadás, amelyet Magyarországon eddig ötven alkalommal játszottak, s amelynek bemutatására már jelentkeztek érdeklődök Kanadából, Németországból, Franciaországból, s az elnök-menedzser a Broadwayig meg sem akar állni.
A budapesti közönség a 100 tagú Cigányzenekarral szeptember 7-én a Zeneakadémián is találkozhat, ahol az együttes vendége lesz Roby Lakatos, Lendvay József és a Sabbathsong Klezmer Band.
Forrás: MTI