Magyarországon a legóvatosabb becslések szerint is egymillió Legendás Laci (stb.) bácsi él, aki ha kimegy külföldre, sztár lett volna, de ő nem ment. Mindenki Czibor egy kicsit.

Ők tehát maradtak a Füstöstakonyi Törekvés tarcsijában, aminek a sporttelepén fröccsözve ma is kikerekedett szemmel böknek a tévéképernyő felé a vb alatt: na, pont így csináltam én is ’59-ben a Bányász ellen, ahogy a Messi! És vannak az ún. régi nagyok, akik nem csak bormámoros álmukban váltak szinte kalandhősökké, hanem tényleg nyakukba vették a világot, ha nem is önszántukból, és megcsinálták a szerencséjüket. Ők azok, akik miatt még mindig nem felejtették el teljesen a világban a magyar és a futball szókapcsolatot, s ugyanők, akik miatt ma is fátyolos tekintettel hisszük, hogy vagyunk valakik ebben a sportágban.

Aki életében vett már kezébe valami sportsajtót, nem érhette meglepetésként, hogy ezek a játékosok milyen szerepet töltenek be a Real Madrid, illetve a Barcelona történelmében. Ezt csak azért írom le, mert Kocsis Tibor rendező abból indul ki, milyen kevesen ismerik itthon a Barca magyarjainak nevét. Szerintem ez nincs így; az egy dolog, hogy Puskás mint márkanév kiemelt szerepet kap a permanens dicsőmúltazásban, de Kubala, Czibor és Kocsis neve is napi szinten megjelenik cikkekben és tévéműsorokban. Legalább is, amikor még követtem  ezeket a médiumokat, így volt. Azt aláírom, hogy a 20-as és 30-as évek Barcelonájának magyar játékosai, mint mondjuk Plattkó Ferenc és Berkessy Elemér valóban minimálisan ismert nevek és nagy érdeme a filmnek, hogy őket is megemlíti.

Ezek a fiatal magyar futballisták meglehetősen bonyolult történelmi szituációkkal terhelt időkben hagyták el az országot, hogy aztán kétségtelenül világsztárokká nőjék ki magukat egy idegen országban. Ezt az ambivalenciát valószínűleg sosem voltak képesek teljes egészében feldolgozni, így van ezzel a mai napig mindenki, aki elhagyni kényszerül otthonát, családját, hazáját, akkor is, ha hegesztő. Bármelyikük élete van annyira kalandos, hogy zseniális játékfilm készüljön belőle egyszer, bár nem mernék nagy tételben fogadni rá, hogy ez meg is történik. (Ha mégis, akkor nyilván ebben is Puskásé lesz az elsőbbség.) Eszembe jut most egy sajnálatosan árnyékra vetődött próbálkozás a közelmúltból: Gól címmel készült nem kis költségvetésből egy angol-amerikai trilógia a menekült lyukas cipős latin futballistáról, aki csúcsra ér a Real Madriddal, de már a második rész is csak DVD-n jött ki, a harmadikat pedig élő ember nem látta. Mert a sztorikban tényleg van potenciál bármilyen szinten, főleg ha még csak nem is fikció, hanem valós, mint mondjuk Cziborék története. De a Magyarok a Barcáért egyelőre a hagyományos értelemben vett dokumentumfilmes eszközökkel él, vagyis archív felvételeket, fényképeket váltogat anekdotázó beszélő fejekkel. Kétségtelenül informatív anyag a labdarúgásért érdeklődők számára, bár talán épp ők azok, akiknek kevés újdonsággal szolgál.