1986. június 29-én érte a halál a Kossuth-díjas zongoraművészt, zenepedagógust, aki olyan ismert művészek mestere volt, mint Frankl Péter vagy Vásáry Tamás.

Zongoraművészi karrierje 1929-ben indult, és mind itthon, mind Nyugat-Európában sikeres koncerteket adott. Az 1933-as budapesti nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraversenyen a Magyar Rádió díját nyerte el. Az 1930-as évek végétől az egyre fokozódó antiszemitizmus miatt csökkentek szereplési lehetőségei, végül már csak a lakásában adhatott koncerteket. Később munkaszolgálatra is behívták, egy Munkács melletti erdőben szabadult. Maga így nyilatkozott erről egy interjúban: „Visszatértünk az életbe, ismét ember lehettem, művész. Már az első napon zongora mellé ültem: Chopint játszottam a sebesült szovjet katonáknak. Debrecenben már valódi koncerten léptem fel." Az említett debreceni koncert 1944. novemberében valósult meg.
Később a világ számos országában fellépett, Ausztrália kivételével valamennyi kontinensen szerepelt, megszámlálhatatlan hangversenyt adott, rádió- és tv-fellépéseken vett részt. Állandó műsorán tartott több mint száz szóló- és csaknem harminc versenyművet. Zenekari koncertjein a világ legnevesebb karmestereivel lépett fel, úgy, mint Hermann Abendroth, Dean Dixon, Dohnányi Ernő, Ferencsik János, Otto Klemperer, Solti György és Carlo Zecchi. Mint elismert és sikeres zongoraművészt számos hazai és külföldi nemzetközi zongoraverseny zsűrijébe hívták meg (Budapest, Varsó, Moszkva, Párizs, München, Lipcse, Leeds). Játékáról számos felvétel készült.
1945-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanára lett, és 1975-ös nyugdíjba vonulásáig a zongora főtárgy professzora volt. A folyamatos koncertezés mellett is nagy hangsúlyt fektetett az oktatásra, a későbbiekben híressé vált tanítványok sora került ki keze alól, például Frankl Péter, Vásáry Tamás, de Cziffra György pályafutását is segítette.
Fontos volt zenetudományi munkássága is. Egyrészt közreműködött a hazai kottakiadásban, illetve ezzel együtt a zeneoktatás megújításában. Bach, Beethoven, Haydn, Mozart,Czerny és még sok más komponista művét rendezte sajtó alá, másrészt jelentős volt szakirodalmi tevékenysége is. Kiemelkedő fontosságú tanulmánya Az anticipáció – Adalékok a gyakorlás lélektanához, amely zeneakadémiai székfoglaló előadása volt, és a Zenei Szemlében jelent meg 1947-ben.
Szelényi Istvánnal közösen szerkesztette az 1948-ban megjelent A mesterek technikája – A technika mesterei című gyűjteményes zongoraalbumot. Jelentősek részletes előadói instrukciókkal ellátott közreadásai is (Bach 18 kis prelúdiuma, két- és háromszólamú invenciói, Haydn zongoraszonátái). Személyes ujjrendjeit, frazírozásait, megjegyzéseit tartalmazó kottáit a Zeneakadémia könyvtára őrzi.
Forrás: Wikipedia