Nagyszabású falfestmények a tűzfalakon, kis kreatívok az utcasarkon, kortárs emléktáblák. Térképpel és fényképpel tarkított street art körképet mutatunk Budapestről.
Utcára költözött a művészet, és a félhivatalos jelentések szerint jól érzi magát. Sőt, egyre jobban. Magányról már szó sincs, hiszen egyre több helyen láthatunk csoportos műveket a falon. Emellett pedig a társadalmi elfogadottság is lassan, de biztosan növekszik. Pedig nem volt ez mindig így.
A budapesti street art az utóbbi években pozitív változáson ment keresztül, a városlakók sokkal nagyobb figyelmet és teret szentelnek az utcaművészetnek, mint korábban. Egyre több nagyszabású falfestmény került az omladozó tűzfalakra, street art túrákat szerveznek magyaroknak és külföldieknek szerte a városban, a fiatalok pedig lelkesen üdvözlik az újabb kreatív utcai projekteket: „Helló, hogy vagy? Jó, hogy vagy". Mert ha nem lenne, hiányozna a szín a városból.
„Diákok és egyetemisták foglalkoznak kerekasztal beszélgetéseken a hazai utcaművészet helyzetével, hallani róla a rádióban és látni a tévében, önszerveződő street art események és fesztiválok valósulnak meg, workshopokat, kiállításokat tartanak, sőt, a nagyobb fesztiválokon is már találni olyan programot, amely kapcsolódik a street arthoz" – meséli a változásokról Szabó-Lencz Péter (Petyka) képzőművész, a budapesti utcaművészet elismert szakértője, a Budapest Avantgarde bloggere.
„Nagyobb a nyitottság és sokkal több csatornán foglalkoznak a városi művészettel" – folytatja Petyka. „Persze még mindig lemaradásban vagyunk más nagyvárosokhoz képest, de legalább már vannak pozitív kezdeményezéseink, amik szépen lendítik előre a hazai street art mozgalmat."
Kezdetben volt a Színes Város Csoport, Magyarország első tűzfal- és köztérszínesítő egyesülete. 2008-ban alakult meg a kollektíva, amikor még teljesen ismeretlen volt hazánkban a legális falfestés. Az úttörés és falszínesítés a Károly körúton, a Merlin falán kezdődött, és innen húzódott egyre beljebb a VII. kerületbe. Tőlük származnak a Mika Tivadar falán látható festmények, és a Kertész utca (a hungarikum fogalommal kissé ironizáló) Mi neked a magyar? témájú képei is.
2013-ban a TűzfalRehab projekt is beszállt a színesítésbe: ők festették a Klauzál tér és a Dob utca sarkán látható valósághű utcajelenet, a 6:3-as magyar-angol meccs évfordulóját ünneplő hatalmas felületet és a közelében található Erzsébetváros képet, a Király utca legpestibb utca vizuális kinevezését, valamint a Fogasháztól nem messze látható szorgosan szabó „mesterasszonyt".
Ahogy a legtöbben, akik street art ügyben érdekeltek, mi is az Erzsébetvárosban néztünk körbe először. Az Andrássy út-Erzsébet körút-Rákóczi út-Károly körút bermuda négyszögében ugyanis nemcsak turisták vesznek el a kedvelt belvárosi hostelekben, fiatalok tűnnek el a romkocsmák kapui mögött, ínyenceket nyelnek el a street food útvesztői, hanem ez a negyed kitűnő terep az utcai művészeknek is: ha akarnak, elbújnak, de olyan helyen bukkanhatnak fel, ahol a legtöbb szem szegeződik alkotásaikra.
A graffitisekre nem jellemző a rejtőzködés, de a magamutogatás sem. Egészséges félelemérzetre szükség van (sőt, ez is adja az adrenalint az illegalitásban dolgozóknak), ezért az alkotók fedőnevekkel vagy figurákkal jelölik meg az utcai rajzokat. „A graffitis és a street artos közösség is összetartó, megy a haverság, barátságok vannak és kölcsönös a tisztelet, de mint mindenhol, itt is előfordul a rivalizálás" – meséli Petyka.
A nagyszabású falfestési akciókat azonban céljukban, körülményükben és elfogadottságukban is elválaszthatjuk a kisebb, az éj leple alatt készülő alkotásoktól. Petyka egyetért Flór Péterrel, a Színes Város főtitkárával abban, hogy „nem az a lényeg, hogy amit csinálsz, az tetsszen a közönségnek, hanem hogy hatást váltson ki." Marcelina szerint a teljes tűzfalat beborító, szervezett keretek közt készült festmények célja elsősorban a díszítés és a színesítés, a graffitik ezzel szemben inkább véleményformáló erejűek, sokszor társadalom- és rendszerkritikát is megjelenítenek.
Nemcsak a hatás különbözik a két típusnál, hanem a közönség is: a Kazinczy és a Király utca sarkán álló játszótéren a nagymama ugyanis boldogan hintáztatja unokáját a természetes környezet illúzióját tápláló, teljes tűzfalat befedő falfestmény előtt, de ha kimegy a kerítésen, és meglát egy kisebb festményt vagy plakátot a firkák közt, ugyanúgy vandalizmusnak és rongálásnak tartja majd. Az ellenséges hozzáálláson mégis segíthetnek a szervezett utcai művészeti akciók, ahol az idősebb és/vagy konzervatívabb emberek is láthatják, hogy a falra festés nem eredendő bűn.
„A kritikus és lázadó graffitikből az utóbbi időben Európa-szerte illusztrációs falfestés lett" – mondja Marcelina Mace S., cikkünk fotósa, a barcelonai street art közösség tagja. „Ennek egyik oka, hogy régen mester-tanítvány viszony működött: az underground kultúrában nevelkedett fiatalok a nagy öregektől tanulták a technikát. Ma ezzel szemben a művészi körökből érkezők vannak túlsúlyban, akiknél a közösséghez tartozás mellett az önkifejezés is legalább olyan fontos."
Marcelina állításait bizonyítják a kreatív és innovatív utcai projektek is, amelyek mögött általában önmagukban működő vagy csoportba verődött fiatal művészek állnak. 2011-ben a fákat és kerítéseket befedő színes fonalak taroltak az utcákon: a gerilla kötögetés lett az új street art. A belvárost járva találkoztunk a falak repedéseibe szorult kövekkel, amelyeken magazinokból kivágott sztárok mosolyogtak, súlyos teherrel a vállukon.
A Dob utcában pedig könnyen megtaláljuk a Fényújság közösségi képregényt, ami a felirat szerint 2013 telén készült: itt az újságokból kivágott montázsokon humorral, szójátékkal, politikai szatírákkal, irodalmi szösszenetekkel találkozhatunk.
Budapest legújabb street art dobása pedig a június elején debütált Memento Projekt, amelynek keretében új emléktáblák lepték el a VII. kerület kultikus helyeit. A kreatív fiatalokból álló Nem Mi Voltunk csoport olyan feledhetetlen városi eseményeket örökített meg, mint a 2011-es nagy rozéfröccs hullám, az ismeretlen eredetű brit hányás, a legénybúcsúk szerencsétlen áldozatai, és persze Wichmann legendás rántott húsos szendvicse. Az egy dolog, hogy mi nevetve állunk meg a táblák előtt, és azon gondolkozunk, a rövid és velős feliratok vajon kinek juthattak eszébe, de mit gondol erről Petyka, a szakértő? „Nagyon tetszik! Minden benne van, amiről a street artnak szólnia kell. Szellemes, kreatív, inspirál, elgondolkodtat, ösztönöz és kommunikál."
A falba fúrás garanciának tűnhet, de a jövő így sem kiszámítható. Az utca művészetében ugyanis farkastörvények uralkodnak: aki határozottabb, kreatívabb, keményebb, legálisabb (mikor melyik), annak a műve tovább marad a falakon, mint másoké. Aki rosszul jár, másnap már el is távolítják vagy letakarják az alkotását, és még örülhet, ha nem kapják el festés közben. A Budapest Avantgarde blog szerzője, Petyka mégsem ebben látja a hazai street art problémáját. A más nagyvárosoktól való lemaradás oka szerinte abban rejlik, hogy „a rossz törvények alkalmazása, a bürokrácia útvesztője, valamint az oktatás, a szakértelem és a megfelelő anyagi támogatás hiánya miatt legtöbbször már ötlet szinten elakad egy-egy kezdeményezés, holott tehetséges alkotóművészeink vannak."
Írhatunk róla, mutathatunk képeket is, hogy felkeltsük a gyanútlan városlakók figyelmét, de az igazán jó utcai művészet – amellett, hogy önkifejezés – megállítja a járókelőket, jobb esetben pedig meg is nevetteti vagy esetleg elgondolkodtatja a nézőt. Aki teheti, járjon utána! Vagyis street art túrára fel!
Távol álljon tőlünk, hogy elvegyük az egyéni kutatás örömét a street art iránt érdeklődőktől – mert valljuk be, a rejtett utcai alkotások felfedezése kisebb kockázattal, de hasonló izgalommal jár, mint az illegalitásban festés. Mégis, ha valaki nagyon keresi, de nem találja a nagyobb falfestményeket az Erzsébetvárosban, itt megnézheti őket:
