86 éves korában elhunyt JJ Murphy észak-ír színész, aki Ser Denys Mallistert, az Éjjeli Őrség legidősebb tagját alakította a Trónok harca legújabb évadában.
Mindössze négy napja kezdődtek a sorozat ötödik évadának forgatásai, amikor az idős férfi augusztus 8-án, pénteken összeesett és még a helyszínen meghalt, írja a Guardian.
Az idős férfi ügynöke, Phillip Young szerint Murphy nagyon boldog volt, amiért főként színházi szerepei után végül helyett kaphatott pályájának eddigi legnagyobb produkciójában, a Trónok harcában is. Korábban játszott például az 1999-es Angela's Ashes és az idén októberben megjelenő Dracula Untold című filmekben is.
A sorozat producerei egyelőre nem nyilatkoztak, hogy a szerepet újra kiosztják-e, vagy átírják, esetleg teljesen kiírják majd. A váratlan haláleset miatt csúszhat a forgatás is.
Forrás: Index