A spanyol fotós, Ramón Zabalza negyven év képeit adta ki Bos Taurus című könyvében. A fotók a spanyol kultúra szerves részét képező, ugyanakkor erősen vitatott bikaviadalok pillanatait rögzítik.

„A “bikakultúra” nem a rossz megtestesítője, és a viadalok ellenzői sem feltétlenül a jó képviselői.” Nyilatkozata ellenére Ramón nem akarja dicsőíteni a viadalokat, ugyanakkor elátkozni sem. Úgy érzi, könyve a hagyományt elítélő és pártoló táboroknak is alapot adhat saját igazuk bizonyítására, ő maga azonban nem kíván beszállni a vitába.

„Amikor ezeken a helyeken jártam, még nem voltak ott fotósok, csak tűző nap és legyek. Amióta csak elkezdtem itt fényképezni az volt a célom, hogy mégértsem, miért történik mindez. Nem az érdekelt, hogy mi folyik az arénákban, hanem az, hogy mi zajlik a bika körül.” A Bos Taurus nem egy fotóalbum egy szenvedő állatról, hanem egy meghívás a bika sorsáról való elmélkedésre.

Zabalza a negyven éves kutatás során észlelt változásokat három m-mel írja le: massza, mentők, média. Mindezzel a növekvő érdeklődésre, a rendezvények fokozott egészségügyi biztosítására és a sajtó egyre aktívabb jelenlétére utal. A hármast kiegészíti egy negyedik elemmel is: félelem. A szervezők részéről ugyanis egyre erősebben érzékelhető a bűntudat a múlt, és a rettegés a jövő áldozatai miatt.

Ramón hangsúlyozza: a könyv csak egy kísérlet, egy összegzés. A képek önmagukban nem adnak teljes betekintést sem az ő munkájába, sem a bikaviadalok világába. A fotókat kísérő - néhol leíró, informatív; máshol dőlt betűvel szedett, a fotós személyes élményeiről mesélő - szövegek azonban segíthetnek a megértésben.

Bár Ramón nem akar vitába szállni a rendezvények megítélésével kapcsolatban, annyit azért hozzáfűz a viadalok elleni küzdelemhez: vannak súlyosabb próblémák is a spanyol társadalomban, amikkel foglalkoznunk kellene.