Zsigmond Vilmos számára egy életműdíj „mindig nagy szám”, mert azzal a szakma valóban egy élet munkáját ismeri el. Az Oscar-díjas operatőr ezt abból az alkalomból mondta, hogy a CineFest nemzetközi filmfesztiválon átvehette a díjat.
Zsigmond Vilmos legjobb filmjének az 1978-as vietnami háborús drámát, A szarvasvadászt tartja, de - mint mondta - tulajdonképpen minden filmjét szerette, mert mindnek "volt értelme". Most, ha nem talál olyan filmet, amelyet érdemes megcsinálni, akár évekig nem dolgozik - jegyezte meg. Ám nem ez a jellemző: nemrég fejezte be a God the Father című dokumentumfilm forgatását, amely egy maffiacsaládból származó férfinak az "üzletből" való sikeres kiugrását meséli el, emellett több filmje van előkészületi fázisban.
Zsigmond Vilmos kitért arra: mindig kötelességének tartotta, hogy átadja tudását másoknak, hiszen ő is főiskolai tanáraitól tanulta a legtöbbet. Az Oscar-díj átvételekor ezért nekik köszönte meg a díjat, ahelyett, hogy a film rendezőjének és producereinek köszönte volna meg, ami miatt ők valóban meg is sértődtek - idézte fel az operatőr.
Magyarországon részt vett a kétévente Etyeken megtartott Budapest Cinematography Masterclasson. Mint megjegyezte, sajnálja, hogy 2011 óta nem sikerült megszervezni a kéthetes mesterkurzust, mert nagyon jó kezdeményezés volt és jó híre volt a világban.
Amerikában most is rendszeresen tanít: a Global Cinematography Institute-ban arra oktatja az operatőröket, hogy a digitálisan rögzített felvétellel is úgy bánjanak, mintha film lenne. Mivel a digitális kamerák képei "maguktól is kinéznek valahogy", sokan nem foglalkoznak a bevilágítással, a hangulatteremtéssel, pedig az ilyen felvétel, bármilyen jónak látszik, lényegében nem művészet: játékfilm helyett híradófilm - fogalmazott.
A miskolci filmfesztivál CineClassics elnevezésű filmtörténeti programjában retrospektív vetítéssorozatot tartottak és beszélgetést is rendeztek az operatőrrel. Az eseményen elmesélte, hogy 1956-ban, amikor barátjával, Kovács László operatőrrel elhagyták az országot, és magukkal vitték a forradalomról készített felvételeiket is, az anyag se az NBC-nek, se a CBS-nek nem kellett, és végül egy magyar producer vette meg azokat. Mint mondta, a célországot illetően eleinte csak azt tudta, hogy a lehető legmesszebb akar kerülni a kommunizmustól, akár Ausztráliába is, de az apja azt mondta neki: operatőr vagy, neked Hollywoodba kell menned; így ment hát Amerikába.
Ott csaknem tíz év telt el, mire leforgatta azt a filmet, amely alapján már láthatták a szakmában, hogy mire képes, A bérmunkást (1971) Peter Fonda rendezésében. Addig azonban dolgozott filmlaborban, fotóstúdióban, még szemétszedő is volt, bár azt csak két napig bírta.
Az operatőr bevallotta, hogy sokszor volt gondja a stúdiókkal, illetve a producerekkel. A karrierje egyik fontos mérföldkövének számító McCabe and Mrs. Millert (1971) például utálta a stúdió, ő és Robert Altman rendező - akivel ez volt az első közös munkájuk - viszont odavoltak érte. Olyan eljárást alkalmazott ugyanis, amellyel különleges, "roncsolt" képet ért el, mintha a filmet az 1890-es években rögzítették volna.
A szarvasvadászt (1978), első, Michael Ciminóval közös munkáját sem szerette a gyártó stúdió, bár annak inkább a film akkoriban igen szokatlan, háromórás hossza volt az oka. A vietnami háborús dráma három, elkülönülő részéhez háromféle stílusú képet társított. Így az amerikai kisvárosban, a háború előtt játszódó, karakterközpontú részt "szépen", kicsit romantikusan fényképezte, a vietnami poklot bemutató rész viszont egyfajta túlérzékenyített és túlvilágított filmen alapult, emiatt hasonlított az archív felvételekhez.
Forrás: MTI
