Örmény etno rock és pszichedelikus poszt-folk zenei élményekben lehet része a közönségnek. November 8-án a Meszecsinka és Deti Picasso lép fel a Fonóban.
A Meszecsinka bejárta Európát, turnézott az Egyesült Államokban, Kanadában és Oroszországban is, új lemezük művészi videóját a Top 10-be választotta a legismertebb európai folkmagazin, a fROOTS. A Deti Picasso Moszkva elsőszámú örmény rockzenekara már-már budapestinek mondható, hiszen – rengeteg külföldi meghívásuk mellett - hét éve itt élnek az alapítók, és valóságos kultusz alakult ki a Szigeten és az A38-on többször fellépő zenekar körül. A Fonóban akusztikusan szólalnak meg olyan vendégekkel, mint a kiváló hárfaművész, Anasztázia Razvaljajeva, a dobos Porteleki Áron, valamint a legendás Muzsikás együttes prímása, Porteleki László.
A két koncertet megelőzi Bakos Miklós kiállításának megnyitója. Az Arcképrezsim, fényképmoly című kiállítást 19 órakor Török László fotóművész nyitja meg. A nyolcvanas évek alternatív-rockzenekarától kölcsönzött „Arcképrezsim, fényképmoly” jelzi, hogy nem tematikus és nem is „klasszikus” fotógyűjteményről van szó. Bakos Miklós budapesti születésű "fotó-gráfus", ahogyan önmagát megnevezi, több mint egy évtized fotótermését rendezte csokorba.

A kiállításmegnyitó után, 8 órától a Meszecsinka zenekaré a színpad. Az együttes első lemezét Németországban is kiadták, a másodikat a Vidor Fesztiválon mutatták be 1500 ember előtt szeptember elején. „A legeredetibb hangzásokat ebben a zenekarban fedezhettük fel…a Meszecsinka igazi világzenét játszó együttes, érdemes rájuk odafigyelni.” – írta a Fidelio Meszecsinka MÜPÁ-s koncertjéről.
A Deti Picasso együttes 9 órakor lép színre. Örményország elsőszámú ethno-rock formációja, mely már egy ideje budapesti székhellyel rendelkezik, pár éves szünet után új felállással, új programmal és új hangzással tér vissza.
Ha Djivan Gasparyan az örmények melankolikus természetét tükrözi, a System Of a Down pedig az ellenkezőjét, akkor a moszkvai örményekből álló Deti Picasso eme két érzésvilág ötvözetét nyújtja. A Picasso Gyermekeinek két alapító tagja, Gaya és Karen Arutyunyan három éve ideiglenesen leállította örmény etnorock zenekarát, hogy duóban folytassa Wattican Punk Ballet néven. Ám most eljött a pillanat a visszatérésre. Az állandóan megújuló és változó Deti Picasso teljesen új formában tér vissza.
Az öttagú Deti Picasso 1999-ben alakult Moszkvában Gaya Arutyunyan énekesnő és testvére, a gitáros Karen Arutyunyan kezdeményezésére. Az eleinte orosz nyelvű alternatív rock zenekar hamar kinőtte magát az underground klubokból és első stúdiólemezével már a legrangosabb hazai fesztiválok line-upját képezte. Pár évre rá már a Depeche Mode és a Massive Attack előzenekaraként a Lusznyiki stadionban léptek fel.
2004-ben a Deti Picasso merész lépésre szánta el magát és második stúdiólemezükkel (Ethnic Experiments) már egy teljesen más irányba sodorták a zenekart. Az örmény népzenei hagyományokra épülő pszichedelikus rock zene hidegzuhanyként érte a rajongókat, ám új utakat nyitott meg a zenekar előtt. Közvetlenül az Ethnic Experiments megjelenését követően a zenekar egymás után kapta a külföldi koncertmeghívásokat, köztük a legrangosabb ethno zenei és rock fesztiválokra (Italia Love Wave, Festival Musicas Do Mundo, Rock For People, stb.).
A Deti Picasso először 2005-ben játszott Magyarországon, a Sziget fesztiválon, amit aztán több tucat hazai fellépés követett. 2010-es lemezükön pedig már olyan hazai és külföldi vendégzenészek vettek részt, mint Alex Hacke (Einstürzende Neubauten), Nikola Sekulovic (ex-Laibach), Vlagyimir Volkov, Erling Riibe Ramskjell (Schtimm), Grencsó István, vagy Barabás Lőrinc. 2005 és 2010 között a Deti Picasso több mint 20 országban lépett fel, kiérdemelve az örmény ethno rock zene nagyköveteinek szóló elismerést.
2011-ben, miután a tagok egy része külföldön folytatta pályafutását, Gayaék pedig Budapestre tették székhelyüket, a zenekar ideiglenesen leállította a koncertezést, hogy teret adjon a testvérpáros legújabb duó formációjának, a Wattican Punk Balletnek. 2014 nyarán viszont, teljesen új felállásban, új műsorral és hangzással tért vissza a Deti Picasso. Gaya és Karen mellett a hárfás Anasztázia Razvaljajeva és a dobos Porteleki Áron lettek a zenekar oszlopos tagjai. 2015-ben a zenekar több állomásos európai turnéra indul.
További információk és jegyvásárlás a Fonó honlapján.