A gravitáció menthette meg az ősrobbanás után a világegyetemet az összeomlástól – erre a következtetésre jutottak brit, dán és finn kutatók, akik tanulmányukat a Physical Review Letters folyóirat legújabb számában tették közzé.
A 2012-ben felfedezett Higgs-bozon vizsgálata alapján felvetődött, hogy a többi részecske tömegéért felelős „isteni” részecske képződése a rohamosan táguló, „felfúvódó” korai univerzumban a világegyetem instabilitását, „összecsuklását” eredményezhette. Világunk mégis elkerülte az összeomlást, amit sok kutató valamiféle új, még fel nem fedezett fizikával magyaráz – olvasható a tanulmányt taglaló ScienceDaily hírportálon.
A Londoni Birodalmi Főiskola, a Koppenhágai Egyetem és a Helsinki Egyetem fizikusai szerint azonban a magyarázat sokkal egyszerűbb. Tanulmányukban levezették, hogy a téridő-görbület (a gravitáció) miként biztosította a korai világegyetemnek a rohamos tágulás túléléséhez szükséges stabilitást. „A részecskefizika standard modelljének utolsó ismeretlen paraméterét, a Higgs-bozon és a gravitáció közötti kölcsönhatást vizsgáltuk. Végső soron arra a következtetésre jutottunk, hogy akár a legkisebb kölcsönhatás elegendő lehetett a világegyetem stabilizálásához” – fogalmazott Arttu Rajantie, a Londoni Birodalmi Főiskola professzora.
A nemzetközi kutatócsoport kozmológiai kutatások segítségével tervezi részleteiben is megismerni és megmagyarázni, hogy e kölcsönhatás miként befolyásolta a fiatal univerzum fejlődését. A vizsgálataikhoz az Európai Űrügynökség űrmisszióinak az adatait alkalmazzák, amelyeket az ősrobbanás „visszhangjának” tartott kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, valamint a „nagy bumm” után keletkezett gravitációs hullámok kutatására indítottak.
Forrás: MTI
