1924. szeptember 15-én született, a négy polgári elvégzése után fémesztergályosnak tanult. Előbb a vasasszakszervezet, majd 1945-ben a kommunista párt tagja lett. A pártfőiskola elvégzése után a Belügyminisztériumba került, ahol miniszter-helyettes is volt. ’56 után a Fémtömegcikk Ktsz-nél esztergályosként dolgozott. Belépett a MSZMP-be. Ezután került a Magyar Rádióhoz, ahol ’59-ben elnökhelyettes lett, miután előző évben jogi oklevelet szerzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

1974-ben nevezték ki a Magyar Rádió elnökének, 1988. júliusban felmentették, nyugdíjba vonult. Az MSZMP Központi Bizottságának 1975. és 1988. május 22. között volt tagja. 1983-tól a KB mellett működő Agitációs és Propaganda Bizottság, 1985-től a Művelődéspolitikai Bizottság, 1986-tól a Káderpolitikai Bizottság tagja volt. 1970-től a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának is tagja volt.

Idén szeptemberben 90. születésnapján a Népszava – egy egykori rádiós visszaemlékezése alapján – úgy emlékezett Hárs Istvánra, mint akitől a személyi kultusz nagyon távol állt, aki szinte a teljes Kádár-korszakban úgy vezette a Magyar Rádiót emberként, hogy egykori munkatársai öt éve könyvet adtak neki. Abba éppen 85-en írtak köszöntő sorokat. Ez sem véletlen.

Agárdi Péter, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának egykori elnöke a 85. születésnapjára írt Hárs-levelekbe azt írta, hogy az ő elnöksége alatt lett a Magyar Rádió „az ország talán legnagyobb hatású és hiteles tekintélyű kultúraközvetítő közszolgálati” intézménye. Hárs István rádióvezetői életműve is hozzájárult, „hogy a rendszer(vissza)változás békésen menjen végbe, s hogy az átmenet éveiben a Rádió különösen magas színvonalon, bátran teljesített és a legszélesebb társadalmi bizalmat élvezte az ország közintézményei közül”.

Közben Hárs Istvánról legendák keringenek. Hogyan mentett meg a párt haragjától munkatársakat, s hogy az ajtaja mindig nyitva állt, de sosem hivatott senkit, inkább maga ment el a különböző rádiós műhelyekbe. Olyan tulajdonságok, amelyek napjainkban még inkább felértékelődnek. Jó legalább felidézni őket a megérdemelt köszöntés közepette. Az egykori kollégák most úgy emlékeznek rá, mint a Magyar Rádió örökös elnökére. "Hárs István nincs többé. Magyar Rádió sincs többé".