A Duda Éva Társulat a 2014-2015-ös színházi évadban ünnepli fennállásának 5. évfordulóját. A jubileum kiemelt darabja a Lear című színházi előadás, melyet Szőcs Artur színész-rendező állít színpadra az Átrium Film-Színházban.

A darab egy egészen egyedi formanyelvű műfaji kísérlet, melynek alapja a mozgás, a fizikai színház, és felvételről hallhatunk részleteket legendás Lear király előadásokból. Több ez, mint egy táncelőadás, több mint egy rádiójáték, több mint egy film, egy múltat és jelent összekötő kapocs, mintegy időtlenné téve a művet. A darab örökérvényű témája a hatalmi játszmák körül forog: hazugság, csalás, korrupció, árulás, kiszolgáltatottság, téboly.


Mit kezdjünk egymással, hogyan viseljük el egymást, öregek és fiatalok? Meddig tart a józan ész, a reálpolitika, az okos bizalmatlanság – s hol kezdődik a vakság, az őrület? Lényeges-e, lényegi-e a különbség király és koldus között – vagy valójában mindkettő csak esendő ember? Koldusok, vakok, bolondok tévelyegnek az utolsó ítéletet idéző viharban, s az ember – még ha (valaha) király (volt) is – végtelenül kicsi és törékeny, „meztelen” szemben az emberi gonoszsággal; szemben a természeti elemekkel; szemben a maga sorsával; s szemben mindannyiunk sorsával: a pusztulással. Hát el lehet viselni mindezt ép ésszel?

A formabontó előadásról Hegedűs Claudia beszélgetett a rendezővel, Szőcs Artúrral.

A Duda Éva Társulattal megvalósuló Lear – legalábbis az előzetes hírek szerint – egy olyan műfaji kísérlet, amelynek alapja a fizikai színház, miközben felvételről hallhatunk részleteket legendás előadásokból. Ez jól hangzik, de hogy képzeljük el mindezt a színpadon?

Egyelőre még én is csak elképzelni tudom, hogy milyen lesz ez az előadás. Így a próbaidőszak elején, azt tudom mondani, hogy feltett szándékom volt a kísérletezés valami újjal, és valóban ez történik. Bár előre kitaláltam, hogy archív felvételekből használunk szövegfoszlányokat - régi nagy színészek orgánumaival, mindezt kiegészítve zenével -, s közben mozgással meséljük el ezt a történetet, de ez azért nem ennyire sima ügy. Ezekben a napokban próbáljuk kitalálni a nyelvezetét ennek a készülő előadásnak, hogy mitől nem lesz kezem feje, hogyan kerülhető el, hogy didaktikussá váljon. Szóval a gesztusokat és a motívumokat keressük, amelyek úgy tudnak a szöveggel együtt hatni, hogy végül egy produkcióvá szervesüljenek. Vagyis ne az legyen, hogy a színpadon eltáncoljuk a mi Lear királyunkat, és közben pedig egy másik előadás megy a hangfalakból. Valahogy ezt a kettőt kell jól összefésülni, és ez a legnehezebb benne. Valószínűleg forgatni fogunk hozzá, a főbb szereplőkkel, ezáltal a vetítés nem a régi előadásokból, hanem a próbafolyamat alatt készült felvételekből áll majd össze. Annyira furcsa, mert amikor eldöntöttem, hogy ebben a formában szeretném ezt a darabot színpadra állítani, kiderült számomra, hogy bár a Lear az egyik legismertebb Shakespeare-mű, mégis ez az egyetlen, amiből nincs rádiójáték. Mindenhol keresgéltünk hanganyagokat, de nem találtunk, és így jutottunk el a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek tévés felvételeihez, úgyhogy azokból vágjuk ki ezeket a szövegeket. Olyan Learek szólalnak majd meg, mint Major Tamás, Básti Lajos, de természetesen nem arról van szó, hogy teljes egészében lemenne a darab egyfajta hangjáték formájában. Ezek a szövegfoszlányok, fontos információkat közvetítenek számunkra, a mozgással pedig a mindenkori jelenetek és monológok általunk értelmezett képét akarjuk megjeleníteni.

Vagyis ezzel azt mondod, hogy nem feltétlenül fedik át egymást a szövegek és mindaz, ami a színpadon zajlik. Tehát nem arról lesz szó, hogy a táncosok mozgással „szinkronizálnák” a hajdani Lear királyokat, jelesül Básti Lajos nem asszisztál majd Duda Évának vagy fordítva.

Valóban nem. Szó sincs olyasmiről, hogy szinkronban valamit lemozognánk, ami elhangzik. Ebben az előadásban a szereplők elfojtott gondolatait próbáljuk megmutatni, ami szigorúan a mi értelmezésünk, vagyis pontosabban az enyém. A szereplők valós belső érzéseit próbáljuk majd kivetíteni a közönségnek, tehát azt, ami valójában zajlik a fejükben. Úgy érzem, hogy egy klasszikus értelemben vett színházi előadásban nem tudnám az elemzésemet ilyen pontosan megjeleníteni, mert vagy nem lenne annyira igaz, vagy olyan szélsőséges lenne, hogy már átmenne paródiába. Így viszont, amikor nyolc, tíz ember egyszerre elmozogja, kifejezésre tudja juttatni az erős mondanivalót.

A te elgondolásodban milyen szerep jut a bölcs-bolondnak, mert akárhogy is nézzük, ő kulcsfigurája a darabnak.

Nekem az nagyon fontos, hogy az eredeti műből kiindulva, semmilyen korábbi koncepciót vagy verziót nem használva, külön, minden egyes szerepre megtaláljuk a megfelelő táncost. Speciel a bolonddal most ott tartunk, hogy nézem a csapatot, ki lehetne, de még nem tudom. Egyébként, amikor Shakespeare úgy döntött, hogy nemcsak Learnek, és a családjának a tragédiáját mutatja be, hanem párhuzamosan Glosterét és a fiainak a balsorsát is, azzal - szerintem legalábbis - csak azt akarta erősíteni, hogy mindez bárkivel előfordulhat. Sőt, a csillagok állhatnak úgy is, hogy az egész emberiséggel megtörténhet ez a tragédia. És ha ez valóban így van, akkor számomra nem kérdés, hogy ez a sorscsapás férfival éppúgy megeshet, mint nővel. Amennyiben még tovább megyek, akkor pedig miért ne fordulhatna elő, hogy Lear történetesen az Éva, vagy fordítva, nem? Szóval, azt most még nem tudom megmondani, hogy ebből a kavalkádból a végén egészen pontosan mi sül ki, de azt nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem légből kapott ötlet, hogy a Lear az Éva. Annak idején, amikor erre az előadásra pályáztunk, eleve beleírtuk, hogy ez lehet bukta éppúgy, mint siker, de ez a produkció legalább egy kicsit a falak feszegetése ebben a művészhalmazban, amiben vagyunk. Szóval most még nem tudom, hogy a próbafolyamat közepére lesz-e bolond vagy lesz-e Lear.
Duda Éva Társulat: LEAR
fizikai színház
Legendás előadások nyomán
a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében

Bemutató: április 17. 19 óra

További előadás: április 18. 19 óra

Helyszín: Átrium Film-Színház (1024 Margit krt. 55.)

Előadók: Duda Éva, Bora Gábor, Csuzi Márton, Gyöngy Zsuzsa, Góbi Rita, Jerger Balázs, Rusu Andor, Stetina Szonja, Takács László, Várnagy Kristóf

Koreográfus: Csuzi Márton

Rendező: Szőcs Artur

További információk itt.