Különleges élményben lehet része annak, aki vasárnap délelőtt ellátogat a Füvészkertbe. A vendégeket nemcsak a tavaszi természet fogadja a hagyományos japán ünnep a szakura, a cseresznyevirágzás időszakában, hanem egy bensőséges, mozgó és hangzó műalkotás is.

Az Ázsia kertben a tavaszi zöld, a virágzó fák szembeszökő foltjai, a madarak és a csobogó víz neszeibe simulva a japán zen művészet is testet ölt, kalligráfiában és zenében.

A kalligráfia eredeti eszközei révén maradandót képes alkotni, ám most fekete tus és fehér papír helyett csak tiszta víz és a kert kövei lesznek a művész, Gáncs Nikolasz eszközei. Az írásjegyek életre kelnek a semmiből s oda is térnek vissza, ahogyan a víz a kövekről felszárad. A szöveg létrehozása maga válik műalkotássá.

A vízkalligráfiát bambuszfuvola kíséri, Kenéz László megszólaltatásában. A sakuhacsi hangja, „a bambuszlevelek között susogó szél”, nem a kultúrát, hanem a természetet idézi. S miként a kert hangjai is csak a jelenben léteznek, a megszólaló zene is hangról-hangra feloldódik a kerti csendben.

A víz kalligráfia és a bambusz megszólaltatása a pillanat művészete a maga múlandóságában. Csak élőben, csak a jelenben, csak most ragadható meg, ahogyan életünk minden pillanata is.