Az év legnagyobb esküvője készül az Arénában. A Magyar Menyegző játékmesterével, Novák Péterrel magyarságról, hagyományról és a próbákról beszélgettünk.

Milyen hatással volt rád az 1990-es Magyar Menyegző?

Egyidős vagyok a demokráciával – mármint nagykorúságom tekintetében. Akkor még azt hittem, hogy itt valami nagyon nagy dolog fog történni... A huszonöt évvel ezelőtti Magyar Menyegző a Sportcsarnokban kimagasló élmény volt. Ha valaki az interneten rákeres a korabeli előadás felvételeire, akkor láthatja annak nagy formátumúságát. Nem feltétlenül a kiállításra és a színpadképre gondolok, hanem a közösségi együttlétre: a rengeteg néző, a táncosok, Bubik István  karizmatikus személyisége – ez mind hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen élmény legyen ez a darab. Ez a hatás a mai napig tart.

Talán ennek is köszönhető, hogy a jegyek gyorsan elfogytak, az egyetlen előadásra már hetek óta alig lehet jegyet szerezni. Milyen reakciókra számítasz?

Nagy szerencse, hogy archiválták az előadást, mert ebben a műfajban nem szokták elmenteni az értékeket a jövő generációi számára. Abban bízom, hogy ha más módon is, de olyan hatással lesz ez az előadás erre a korosztályra, mint amilyen az enyémre volt. Remélem, hogy családok is jönnek, fiatalokkal együtt, és megismerkednek azzal a különleges kultúrával, amiben mi felnőttünk. Engem a műfajhoz meghatározó élmények fűznek, hiszen a letagadhatatlan családi összefonódásnak köszönhetően mi ebbe születtünk bele a testvéreimmel. Felsorolhatatlan az a sok hatás, ami segítette a szocializációmat az alapértékek tekintetében is.

A Magyar Menyegző kapcsán Novák Ferenc Tatával a rendszerváltással egybeeső premierről, és a most készülő szuperprodukcióról beszélgettünk. Az előadás rendezője, Novák Eszter a családtagokkal való közös munkáról, az új előadás színpadképéről és üzenetéről mesélt nekünk, és interjút készítettünk Zeke Edit látványtervezővel is.

Mi a feladatod játékmesterként az előadásban?

Örülök annak, hogy a médiaszerepléssel és azzal, hogy máshonnan is be tudnak azonosítani, magyar-magyar tolmács tudok lenni. Az alkotók számára nagyon jól ismert hagyomány és a gyakran szűz fül és szem, vagyis a közönség közt közvetítek. Lesznek vőfélyeink, lesz nyoszolyólányunk, menyasszonyunk, vőlegényünk, és persze mindenki más, aki egy esküvőhöz hozzátartozik. Néhány kísérőmondat sokkal életszerűbbé, megélhetőbbé teszi a jelenetet, a szituációt, a közeget azok számára, akik erről eddig csak hallottak. Világosabbá válhat, hogy egy-egy népszokás, hagyomány mire vezethető vissza. 2015-ben vagyunk, érdemes a történeti vetületeket is végigtekinteni, lesz egy olyan szál, ami az időbeli utazást teszi lehetővé. Ezeknek a tolmácsolására lennék én hivatott.

Mitől lesz új és mai a darab?

A huszonöt évvel ezelőtti előadás egy hagyományőrző forma volt: a lehető legautentikusabb módon állították színpadra az esküvői szokásokat. Most egy kicsit más irányból közelítjük meg a kérdést. Szeretjük ezt a műfajt úgy tálalni, hogy legyen benne valami sorvezető. Éppen azért, hogy ez a hagyomány ismert legyen, hogy a tudomány elmélyüljön, hogy tudjuk, hol élünk, hogy mi ez a közeg. Meg kell ismernünk a saját identitásunk, és ennek köszönhetően tudunk azután széleskörűen más eszmerendszereket is befogadni.

Összeállhat egy szerves egésszé a különböző területek népszokása egy táncelőadásban?

A néptáncos közeg egy nagyon erős mikroközösség. Ha minden generációt számolok, akkor kb. egymillió ember érintett itt, a Kárpát-medencében. Természetesen ez együtt jár egy értékrendbeli és közösségi szemlélettel, de vannak praktikus, materiális hozományai is: egy táncnyelvet használunk. Azokat a dialektusokat, amik bekerülnek az előadásba (Kalotaszeg, Szatmár, Nyugat-Magyarország, Somogy megye és még sorolhatnám), anyanyelvi szinten beszélik a táncosok, hiszen ezt gyakorolják nap, mint nap az együttesekben, ahol dolgoznak.

Hogy zajlanak a próbák egy ilyen nagyszabású produkciónál?

A munkának rendkívül izgalmas és innovatív logisztikája van. A koreográfusok először a saját együttesükben készítik el a koreográfiát. Ezután a társulatokból a legjobb párok vagy az asszisztensek elmennek a többi csoporthoz, és betanítják azokat az alapkombinációkat, amelyekből majd összeáll a produkció. Így, amikor összpróbákra kerül sor, ahol a sok táncos együtt van jelen, akkor már főként a dramaturgiával, a térformákkal kell foglakozni. Ez hihetetlenül felgyorsítja a munkát és az előadás létrejöttét. Persze minket is a pánik ránt össze, mint bármilyen más produkciót, de ez kétségtelenül egy helyzeti előny. Gyerekkorom óta lenyűgözve nézem akár a szüleim, akár más koreográfusok munkáját, hiszen ebben a műfajban tényleg négy-öt nap alatt összeállnak olyan hatalmas tömegeket megmozgató, lenyűgöző koreográfiai megoldásokkal bíró darabok, mint ez a mostani is.

Mi teszi különlegessé a magyar esküvői szokásokat?

Nincs ebben semmi rosszízű magyarkodás vagy mellveregetés. Inkább arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy ha olyan híresek szeretnénk lenni a világban, akkor tegyük ezt azzal, ami tényleg különleges itt, a Kárpát-medencében: a sok nemzetiségű, számtalan évszázad és történelmi nehézség során kialakult egyedi tradíció és kulturális közeg. Az esküvői hagyományok a magyar népzene tárában a legvastagabb kötetet teszik ki. Egyetlen ünnephez kötődik számtalan zene, tánc, szokás, étel, ital. Ahol ilyen gazdagság van, ott nagyobb reményekkel is kecsegtethetne a jövő.