Életének 73. évében, szombaton váratlanul elhunyt Koltai Tamás színikritikus, színházesztéta, újságíró - tájékoztatta a család vasárnapra virradóra az MTI-t.
Koltai Tamás 1960-1965 között szerzett diplomát az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Hosszú pályafutása során a Színház című folyóirat munkatársa, majd főszerkesztője volt, a Magyar Televízió színházi és filmszerkesztőségét vezette, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Az Élet és Irodalom, illetve a 168 óra című magazin kolumnistája, továbbá számos kötet szerzője is volt. Utolsó kritikáját a 168 órának a Saul fia című filmről írta.
Idén áprilisban mutatták be legújabb könyvét Tapsrend. Öt év nézőtéren és köztéren címmel. A megjelenés kapcsán Deák Attila a Terasz.hu oldalon megjelent cikkében a következőket írta a kritikusról: „Koltai Tamás több mint 50 esztendeje, 1963-ban a Nagyvilágba írta első kritikáját, majd az akkori Kortárs, Új Írás is közölte színibírálatait, 1968-ban pedig már a Népszabadságban is megjelentek írásai. Mostanában az ÉS-ben és a Színházban olvashatjuk gondolatait a színházról. Fantasztikus, hogy immár fél évszázada írja recenzióit! Tulajdonképpen generációjában majdhogynem egyedül maradt: sokan elhunytak, vagy mást foglalkozást választottak. A szakmából manapság már szinte csak Koltait érdemes olvasni. Vannak fiatalok, akik nagyon tehetségesek, de hogy ötven év után is megmaradnak-e a pályán, és véleményük időt állónak bizonyul-e, még igencsak kérdéses. Amint az a beszélgetésben szóba is került: a kritikusoknak nincs rendszeres oktatásuk, és recenzióírásból nem lehet megélni.”
„Itt egy ember áldozta az életét a színházra. Nem alkotóként, hanem nézőként” – írja Fáy Miklós a Népszabadság Online-on. „Évente minimum háromszáz estével demonstrálta, hogy ez is teljes élet, hogy nem marad hiány akkor sem, ha csak nézzük, amit néznünk lehet. Nincs, aki ezt ma hozzá foghatóan tolmácsolni tudná. Hogy színházban lenni jó, ha meg is kell vívni a harcokat, elviselni ezt és azt, például azt is, hogy az ember egy nyomorult kritikus. Minden volt, csak nyomorult nem, kicsit sem volt frusztrált karakter, ami azt illeti, én mindig boldognak éreztem. Remélem, az is volt.”
Életművét 1987-ben Jászai Mari-díjjal, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2011-ben Pulitzer-emlékdíjjal ismerték el.
Forrás: MTI / Szinhaz.hu
