Hamarosan hazánkba érkezik a különleges házaspár. Banse és Poppen romantikus estére készül Budapesten.

Március 9-én, szerdán 19:30-kor a Müpában lép színpadra. Juliane Banse és Christoph Poppen, akik a Concerto Budapest meghívására érkeztek el hozzánk.

Juliane Banse, a nagyszerű német szoprán operaénekesként, de koncert- és dalénekesként is világszerte keresett művész. Brigitte Fassbaender növendéke operaszínpadon Pamina szerepében debütált a berlini Komische Operben, majd dalénekesként elnyerte a Nemzetközi Franz Schubert Verseny fődíját. Banse, aki a múlt szezonban színpadra lépett többek közt a New York-i Metropolitan Operában és a barcelonai Liceuban is, a budapesti koncertközönség számára is kedves ismerős lehet, legutóbb Kurtág György 90. születésnapja alkalmából lépett hazánkban színpadra. A Mahler-szimfóniájának szólóját éneklő Juliane Banse ez alkalommal férje vezénylete alatt szól majd hozzánk, aki épp ezen a napon ünnepli 60. születésnapját.

Christoph Poppen, a münsteri születésű muzsikus pályafutása első évtizedeiben mint hegedűművész szerzett magának nemzetközi ismertséget és elismertséget, 1989 óta azonban Poppen mind többet vezényel. 2006 és 2011 között pedig ő irányította a Német Rádió Szimfonikus Zenekarát, és jelenleg a Hanns Eisler nevét viselő berlini konzervatórium igazgatója.

A műsort nyitó Schubert V. szimfónia őszinte vallomás a felnőtté válás folyamatáról: ifjonti érzéseket sűrít dallamokba, távol még a zeneszerző későbbi transzcendens-emelkedett hangvételétől. Személyes útkeresése és romantikus érzésvilága az ezt követő négy Schubert dalban kap nyomatékot. Dalkölteményeiben, a műfaj nagymestereként bravúrosan és gazdag dallamossággal jeleníti meg a különböző hangulatokat, érzésvilágokat.

Az est a „békés romantikusok a dúr hangnemek derűjében” jeligét követve Mahler IV. szimfóniájával zárul. A II. és a III. szimfónia késő-romantikus kolosszusai után e művében mintha visszatérne a klasszikus szimfónia műfaji tradíciójához, amelyben a belső derű és a túlvilági békesség keresését tűzte ki célul. A csillagászati távlatok helyett tehát egy révbe ért férj és komponista belső öröme és kiegyensúlyozottsága szólal majd meg. A mű elsősorban szelíd hangvételéről és a szopránszólós negyedik tételről nevezetes – utóbbi a mennyországbeli életet jeleníti meg a gyermeki látásmód sajátos naivitásával.