Esznek. Isznak. Ülnek. Járkálnak. Zenét hallgatnak. Filmet néznek. Bámulnak ki az ablakon. Közben meg eltűnik egy oroszlán?

Akinek ismerősen cseng a Pisztrángfogás Amerikában, vagy az Egy déli tábornok az amerikai polgárháborúban, esetleg a Görögdinnye édes levében, az imádni fogja Fekete Ádám darabját. Akinek nem, az is. Ugyanis a Csoportkép oroszlán nélkül c. előadást, amelyet február 9-én kedden láthatunk a Trafóban, többek között a Washington állambeli Tacomából, a végzet városából származó Richard Brautigan amerikai író meghökkentő, gyilkos humorú, halálos derűt és csúfondáros iróniát árasztó versei és novellái ihlették.

Adott egy lakótömb. Ebben a lakótömbben ugyanolyan emberek élnek, mint bármelyik másikban. Esznek. Isznak. Ülnek. Járkálnak. Zenét hallgatnak. Filmet néznek. Bámulnak ki az ablakon. Hallgatják a vízvezetékek zúgását, a szomszédból átszűrődő zajokat. Emésztenek. Valami jár a fejükben.

A II. TITÁNium Színházi Szemle Trafó–díjas előadásában Fekete Ádám hétköznapi zsánerszituációkon és „megelevenedő állóképeken” keresztül mesél egymás mellett, látszólag teljesen mozdulatlan életet élő szomszédokról, családokról és magányos emberekről. A nőről, akinek a vendéglőjébe nem jár senki. A fiáról, aki nem beszél. Az orvosról, aki nem tud segíteni. A férjről, aki menekül a felesége elől. Az alkoholista gyógytornásznőről. Hobbizenészekről.

Mindenki vágyik valakire. Mindenki epekedik, hiányt szenved, szorong. Senki nem akar egyedül lenni, viszont mindenki bizonytalan, elsősorban önmagával kapcsolatban. És a kétségbeesés pillanatai soha nincsenek olyan messze, mint gondolnánk. Ott lappanganak a legátlagosabb cselekvések mögött, magányos ténykedéseinkben, amelyekkel napjaink nagy részét töltjük: fekszünk az ágyon, ülünk a széken, állunk a mosógép mellett, berakjuk a zenét, nézünk egymásra, bólogatunk, állunk a bárpultnál, felvesszük a poharat, elalszunk, felkelünk, nem nézünk egymásra, kapcsolgatjuk a villanyt, berakjuk a filmet, megmelegítjük az ételt, nem eszünk, nem alszunk, nézzük a plafont, hallgatjuk a szomszéd lépteit, azt kérdezzük magunktól, miért történik mindez, és a közértben, földhöz verve dugig telt szatyrainkat egyszer csak azt kiáltjuk: hát nem látjátok, hogy mennyire, hogy milyen kibírhatatlanul szenvedek? A kétségbeesés sokszor a legvalószínűtlenebb tettekhez és legabszurdabb megnyilvánulásokhoz vezet – ezek szövik át a hétköznapok csöndjét, amelyben életünket éljük.

Az előadást többek között a Washington állambeli Tacomából, a végzet városából származó Richard Brautigan amerikai író meghökkentő, gyilkos humorú, halálos derűt és csúfondáros iróniát árasztó versei és novellái ihlették.

„Én látok ebben a nézői megpróbáltatásban fantáziát. Fekete Ádám ez által is el akarja tüntetni a színjátszást. (…) Ez a technika, virtuozitás, és formaművészet nélküli színészet is tud hatni. Elfogadom, ha ez kell.” (Koltai Tamás, Élet és Irodalom)

Fekete Ádám író, költő, dramaturg, előadóművész. Földessy Margit drámastúdiójának egyéves képzése után felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi dramaturg szakára, ahol jelenleg Forgách András és Radnai Annamária osztályában folytatja tanulmányait. 2015 tavaszán készül diplomamunkájára. Az elmúlt években számos független színházi produkcióban alkotói és előadói szerepben is közreműködik. Többek között a Nemzeti Táp Színházzal (Minden Rossz Varieté, Jövedelmező állás, Szerencsés flótás, Furnitur), a KOMA Társulattal (Athéni Timon), HOPPart Társulattal (Válasszunk párt!), Fehér Balázs Benő, Dömötör András és Kárpáti Péter rendezőkkel, valamint vidéki és fővárosi bábszínházi társulatokkal dolgozik együtt. 2012-ben színházi kategóriában Junior Príma díjban részesült, 2013-ban pedig Petri-díjra jelölték. Szabadidejében verseket ír, melyeket a Holmi és a Hévíz Folyóirat publikált.