Szolidaritás, megértés, tolerancia. Egyre ritkábban hangoztatott szavak, pedig ezek a fogalmak a keresztény kultúra alappillérei.
Jó kezdeményezésekből nem szenved hiányt a magyar református egyház, ezt támasztja alá a nem rég kiadott, Országodba befogadtál című, vallásos cigányokkal készített interjúkötet.
Szeretjük a sztereotípiákat. Kényelmesen belefeküdni egy-egy sztereotípiába, magunkra ölteni, tetszelegni benne, amikor szembetaláljuk magunkat valamilyen váratlan, akár bőrszín alapján azonosítható dologgal. Szeretjük a másik identitását pellengérre állítani, kijelenteni, hogy ezért és azért olyan, amilyen. Az Országodba befogadtál című kötet, ha nem túl bántó ez a hangzatos megállapítás, pont a sztereotípiákkal számol le keményen, a látszatítéletekkel, a származáshoz köthető beazonosítással. Mindenekfelett apró sorstörténetek közé vezet, arcokat mutat fel, életeket, létmegoldásokat, Istent.
Azzal, hogy a könyv interjúalanyai elmondják az életüket, illetve a mondataikon keresztül beavatást nyerünk a sorsukba, szolgálatot tesznek. Nekünk, akik olvassuk ezt a könyvet, akik olvasunk róluk. Ránk olvassák a saját sorsukat, megkönnyítve a miénket. Nem kell nagy varázslatra gondolni, de azért nyugodtan tegyük hozzá, amolyan népmesei ízt kölcsönöz a dolognak a néhány alany fergeteges fordulatokban bővelkedő, a vak véletlen és a jó szerencse vezette életútja, célkeresése, a kilátástalanságtól a megoldásig tartó hosszú szakasz megismerése, valóságra hozása.
A könyvön keresztül betekintést nyerünk a cigánysággal járó nehézségekbe, a származás előnyeibe, a sokszínűségben rejlő lehetőségekbe. A régi bölcselkedés, miszerint „nem az számít, ki honnan indul, hanem hova jut el” itt komolyan értelmet nyer. Van, aki felnőttként kezdett el tanulni, míg más egy rendezetlen, balhés életnek hátat fordítva jutott el a teljes megtisztulásig.
A könyvben interjút olvashatunk többek között Káli-Horváth Kálmánnal is, aki állami gondozottként nevelkedett, majd festő lett, értelmiségi, RefoRom, vagyis a Budapesti Református Cigány Szakkollégium igazgatója tavasz óta. Az ő élettörténete szintén reményt adhat azoknak, akik el-elbizonytalanodnak, vagy látszatra megoldhatatlannak tűnő nehézségekkel találják magukat szembe. Ennek a könyvnek, ha nem hangzik túl furcsán és régimódian, valóságosan létezik üzenete, méghozzá elég sokatmondó: olyan, hogy utolsó esély, nem létezik, a reménytelenség, a szerencsétlenség csak kifogás. Ne éljünk vele! Nézzünk egy másik, hőssé emelkedett hús-vér szereplőt. Koncz Esztert a szülei a kórházban hagyták, nem sokkal rá magyar nevelőszülők fogadták örökbe, fiatalon több válságos helyzetet élt meg, míg manapság ott tart, hogy hittant tanít, foglalkozásvezető a Pancsinelló Játszóházban. „A nem roma ovisoknak tematikusabb hittanórát lehet tartani, míg a roma gyerekeknek plasztikusabban, átélhetőbben kell elmondani a történeteket, több inger kell nekik, ők sokkal intenzívebb érzelmekkel élik át a hallottakat, ugyanakkor ragaszkodóbbak és hálásak.” Állítja Koncz Eszter. Húzzuk alá kétszer, a kötet kis ismeretterjesztést is tartalmaz a romákról. Az elfogadáshoz, a megértéshez, ha már. Hangzatos szavak, azonban hűen a tényekhez.
Az idei Könyvhéten az Országodba befogadtál című kötet bemutatóját elmosta az eső, de még ez sem volt akadály, hogy a könyvhöz kötődő kis csoport ne táncoljon, énekeljen önfeledten, olyan illusztris személyiségek tetszését nyerve el ezzel, mint Lackfi János vagy Röhrig Géza.
Országodba befogadtál. Ha még nincs ott a polcon, szerezzük be. Nem árt. Épp ellenkezőleg. Jóvá tesz.
Országodba befogadtál, Kálvin Kiadó, Budapest, 2015.
