Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a Mai Manó Ház­zal összefogva kiállítást rendezett az Associ­ated Press hírügynökség magyar emigránsokról készült fotóiból.

A kiállítás azt az időszakot mutatja be, amikor kétszázezer magyarnak kellett elmenekülnie a hazájából, hogy egy idegen országban kezdjen új életet. Közülük közel harmincötezren telepedtek le az Egyesült Államokban. A párhuzam a migrációs válsággal egyértelmű, ahogy erre beszédében Colleen Bell nagykövet asszony is rámutatott:

Az Egyesült Államok a bevándorlók országa, egy olyan hely, amely mindig tárt karokkal fogadta az erőszak és az üldöztetés elől menekülőket.

(...) Még Elvis Presley is hallatta a szavát a (magyarok) érdekében. Az amerikai rock and roll sztárra nagy hatást gyakorolt a magyarok szabadságharca. Elvis közismerten humanitárius volt, s a magyar menekültek támogatására 1957 januárjában, Ed Sullivan showműsorában, elénekelte a legendássá vált Béke a Völgyben (Peace in the Valley) című számot. Mintegy 30.000 magyar talált menedékre az Egyesült Államokban az amerikai kormány és a magyar-amerikai szervezetek segítségével.

Bár 1956 óta 60 év telt el, ma Európának, és különösen Magyarországnak, a migránsok új hulláma által felvetett kérdésekkel és gazdasági valamint társadalmi kihívásokkal kell szembenéznie. Mint olyan sok más esemény a történelem során, ez is eléggé összetett kérdés, amelyet sok szempontból kell megvizsgálni. Igaz, hogy ezt a kérdést az Európai Unió eljárásinak megfelelően Európán belül kell megválaszolni, de azért arra szeretnék mindenkit biztatni, hogy gondolkozzon el azon, hogy milyen csodálatos eredményekkel járultak hozzá az Egyesült Államok kultúrájához és tudományos életéhez azok az amerikai-magyarok, akik 1956-ban menekültként érkeztek és ugyanazt gondolták, amit a kiállítás egyik képén látható asszony, “Nehéz elhinni, de mégis itt vagyok.”.

A teljes szöveg itt érhető el.

A képek a korabeli elvárásoknak megfelelően gyakran beállítottak, túlontúl optimistán mutatva be az új hazát keresőket, azonban nem nehéz átlátni a lódenkabátokon, és csontkeretes szemüvegeken, hogy nyilvánvalóvá váljék a kivándorlók szorongása, és a megélt idő. A gyerekfotók viszont sosem hazudnak, a korszak otthagyta kézjegyét a legfiatalabbakon is. A képek magukért beszélnek.