Épül Budapest Bach orgonája, Pünkösdkor már szólni fog Magyarország legnagyobb barokk stílusú hangszere.
Közép-Európában egyedülálló orgonaépítési projekt ért a finisbe: múlt kedden érkezett meg Pécsről Magyarország legnagyobb barokk stílusú orgonáját szállító első kamion a Budavári Evangélikus Templomba. A hangszert a Reformációi Emlékbizottság jóvoltából és a Reformáció500 emlékév alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma dotálta. A közbeszerzést a templom orgonistájának, Bán István orgonaművésznek koncepcióját megvalósítva a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra nyerte el, az orgonaszakértők Kormos Gyula és Homolya Dávid. Nagyrészt korabeli építési technológiával olyan új hangszer épült, melyet Johann Sebastian Bach fennmaradt orgonatervei ihlettek, mintául pedig kortársának, a híres német orgonaépítőnek, Gottfried Silbermann-nak a kései hangszerei szolgáltak.
A Budavári Evangélikus Templom híres volt legendás orgonistájáról, Peskó Györgyről, aki itt adta elő – Magyarországon először – Bach összes orgonaművét. Most egykori tanítványa és utóda, Bán István elgondolása alapján született meg az a historikus hangszer, melyen a Reformációi Emlékbizottság konkrét célkitűzésének is eleget téve Bach műveinek a legautentikusabban szólalhatnak meg. A kicsinosított templomban két év viharos előkészítés és az időigényes gyártás után immáron végre kézzelfoghatóvá vált a várva-várt álomhangszer, így múlt vasárnap, április 2-án a Budavári Evangélikus Gyülekezet névadó istentiszteletet tartott. A bő fél évszázados budavári Bach-tradíció és a projekt legfőbb célja előtt tisztelegve a hangszert a „Budapesti Bach-orgona” névre keresztelték. A „Budapest” elnevezést Tarlós István főpolgármester és Budapest Főváros Közgyűlése engedélyezte, ami egyértelműen fémjelzi, milyen különleges kinccsel gazdagodott fővárosunk. A projektet máris komoly nemzetközi érdeklődés kíséri, a Bach-Archiv Leipzig levélben üdvözölte az új hangszert::
„Kedves Bán úr!
A Budapesti Bach-orgona a magyarországi orgonaépítés jelenkori történetének egyik legkiemelkedőbb projektje. Példaértékű, hogy mindezt a Magyar Kormány támogatja. Ezzel a hangszerrel a Budavári Evangélikus Templomnak egy olyan orgona kerül a birtokába, melyen nem csak a barokk orgonairodalom, de kiváltképp Johann Sebastian Bach műveinek a legstílushűbb előadása válik lehetővé, ami a magyar régizenei életnek bizonyosan meghatározó impulzust ad. Ezúton gratulál a Lipcsei Bach Archívum eme csodálatos orgonaprojekt összes résztvevőjének.
Remélem minden a terv szerint zajlik és sok sikert kívánok Önnek!
Dr. Alexander Steinhilber
a Lipcsei Bach Archívum ügyvezető igazgatója,
Hamburg városának orgonaszakértője”
Bár az átadásra még néhány hetet várni kell, Pünkösdig bizonyosan hazánk egyik legfontosabb orgonája születik meg.