Különleges bemutatóval készül a TranzDanz a MOM Kultban: május 9-én Kovács Gerzson Péter új darabját, a Ratville-t mutatja be a társulat.
A magyar kortárs tánc egyik legjelentősebb független társulata, az idén 30 éves TranzDanz legújabb darabja a Nemzeti Táncszínházzal koprodukcióban megvalósított Ratville. „Jó egy évtizede már, hogy Kovács Gerzson Péter figyelme a rá jellemző elemi és őserővel a jelen torz panoptikuma felé fordult. …Fanyar iróniával, értéssel, megértéssel veszi kézbe, forgatja, tartja a fény felé napjaink alakjait, tekintet nélkül osztályra, élőhelyre, (társadalmi) súlyra” – írta Halász Tamás a Déjá Vu Lábán nominációjában. A Bankett, az Örökélet termékek és a Déjá Vu társadalomkritikus darabjainak sorába illeszkedik ez a produkció is, amelynek sötét tónusaira, fragmentált mikrotörténeteire, szereplőinek csetlés-botlására, őrületeire, animális létére, tétovaságára és végletes eltökéltségére, egyszóval a figurák és helyzeteik megformálására nagy hatással volt Karasznahorkai világa.
…„s a kihalt város halott nyugalmát sem zavarta más, csak az előbbi, most már egyre erőteljesebben hallatszó pöfögés, s a némaságnak ebben az ijesztő teljességében – hogy se jajkiáltás, se egy ütés puffanása, a majdnem sértetlen csöndre az artézi kút körüli bűntett is, mert mi más lett volna, a maga hangtalan történetével felelt – már korántsem látszott olyan különösnek, miért nincsen legalább néhány ember errefelé… Balsejtelemtől hajtva sietett tovább, s lassacskán úgy érezte magát, mintha egy gonosz álomban járna, majd, hogy egyre közelebb ért a mostanra már tisztán hallható pöfögés forrásához, s a vadgesztenyefatörzsek rácsa közt váratlanul megpillantotta az otromba szerkezetet, biztosra vette, hogy a kimerültségtől s félelmével küszködve egész egyszerűen képzelődik csupán, mert amit meglátott, az az első percben nem csak megdöbbentőnek, hanem egyenesen hihetetlennek tűnt.” (Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája)
A Harangozó és kétszeres Lábán Díjas koreográfus 2014-ben a DiverZity-ért Az Év legjobb alkotója díjat nyerte el. A darab szereplői közül Bora Gábor Harangozó Gyula Díjas 2010-ben, Gera Anita 2013-ban, Tókos Attila 2014-ben részesült Az évad legjobb táncosa/táncosnője elismerésben, utóbbiak mindketten 2014-es Junior Príma Díjazottak is.
A Tranz Danz-ot a Nagyvárosi Táncosok c. sorozatunkban is bemutattuk:
RATVILLE
MÁJ 9. KEDD, 19:00
MOM Kulturális Központ
1124 Budapest, Csörsz u. 18.
Koreográfus, látványtervező: Kovács Gerzson Péter
Táncosok: Gera Anita, Bora Gábor, Tókos Attila, Újvári Milán
Zene: Wondawulf
Az előadása a TranzDanz és a Nemzeti Táncszínház közös produkciója.
Jegyvásárlás itt.