Bíró Tímea első, A pusztítás reggelei című verseskötetében olyannyira kemény darabokat találunk, hogy elolvasásuk után nem könnyen hajtjuk álomra a fejünket.
Nemrég jelent meg első versesköteted az újvidéki Forum Kiadónál. Mielőtt egy sort is elolvastam volna a könyvből, megakadt a szemem a rövid ismertető utolsó mondatán: „Folyton hiányzik neki a tenger.” Jól ismert Tolnai Ottó tengerimádata, na de számodra, a te vajdasági magyar költő-létedben mit jelent a tenger?
Annak ellenére, hogy a testem fél a víztől, a lelkemet végtelenül megnyugtatja, és a kékségeken belül leginkább a tenger áll hozzám a legközelebb. Csantavéren (szülőfalum) és Szabadkán (a város, amelyben most élek) sincs folyó vagy tenger, így elég intenzív bennem a vízhiány, és nagyon várom, hogy ismét találkozhassak vele. A tenger látványa, illata és hangulata relaxál, gazdagít, és feltölt. Nekem ez a függőségem, és szoktam érezni magamon az elvonási tüneteket. A kötetben a tenger a tisztítás, a fertőtlenítés, a mosás szimbóluma, de a magány, az elszigetelődés jelképe is lehet.
Egyéb kontextusban foglalkoztat az identitás? Minden előnyével és hátrányával együtt mit jelent az, hogy valaki a Vajdaságban él?
Nem igazán foglalkoztat, de büszke vagyok arra, hogy vajdaságinak vallhatom magam. Szeretem ennek a régiónak a világnézetét, az élni akarását, a belevalóságát. Van bennünk egy eredendő életrevalóság, talpraesettség, küzdeni tudás. Hátrányként talán azt emelném ki, hogy sokszor mi is többet panaszkodunk, mint amennyi egészséges lenne. Sokszor az itteni embereket is elkapja a gépszíj, és rohannak a munka, a jövő után, ezáltal pedig elfelejtik megélni a jelent, de azt hiszem, ez mindenhol aktuális probléma. Voltak és vannak nehézségeim a szerb nyelvvel, néha zavaró, hogy olykor sokat kell várakozni a határon, és szomorú, hogy pl. nincs rendezőasszisztensi szak az egyetemeken (meg egyáltalán nincs választék a színház világával kapcsolatos oktatásban), de megtanulja itt az ember, hogy mi a szép a multikulturalitásban.
A kötet versei nagyon drámaiak, olvasás közben végig az volt az érzésem, egy felfokozott krízis közepén vagyok, ahonnét nincs szabadulás. A világértelmezés a drámai helyzetek megjelenítése nélkül nem megy? A drámákon át tisztábban látsz?
Menni megy, de úgy érzem, hogy ha belelátunk az igazi mélységekbe, akkor leegyszerűsödnek számunkra a dolgok. Nálam ez így megy. Direkt keresem a tragédiákat, van, hogy hetekig emésztgetem őket, de megéri, mert utána másképp látom a világot, és leginkább a saját életemet. Ha mindig jó, akkor a legkisebb rossz is kibillent minket. Ha többször rossz, mint jó, és van bennünk egy életigen, akkor akár a napsütésnek vagy egy szelet kenyérnek is tudunk örülni. Minden felfogás kérdése. Annak, akinek nagyon rossz, annak kihívás az élet, de mekkora dolog győzni benne!
Terék Anna költő nyilatkozta korábban, hogy ő jó verset, ami az örömről szól, még nem olvasott. Hasonló tapasztalataid vannak? Lehet, csak a rosszról lehet jót írni?
Most nem tudok címeket mondani, de Szabó Lőrinc vagy Weöres Sándor olvasása közben eltöltött egyfajta boldogságérzet, náluk azért nem mindig sötét a világ. De ez is attól függ, hogy kit mi boldogít. Én szeretem a szomorú szövegeket, jó érzéssel töltenek el. Biztos, hogy könnyebb a fájdalmas dolgokról jól írni, hiszen a traumának teljesen más szegmensei és fokozatai vannak, mint az örömnek, és könnyebben is tudunk azonosulni vele. A boldogságot megélni kell, a szomorúságot pedig leírni, ez valamiért így alakult ki.
Bíró Tímea: Szégyen
a harag beleolvadt a délutánba
büntetésből kézzel szedegetjük
a földről a szemetet
kigyakorolt mozdulatsor
sírni közben nem lehet
a könnycsepptől rossz szaga
lesz a szőnyegnek
mindjárt indulni kéne
a születésnapra
a felettünk levő emeletre
nem merünk elkéredzkedni
Anyánk feje nagyon fájna hogy
nincs pénzünk ajándékot vennima is csak lefelé használjuk
a lépcsőket
Nem esett nehezedre egy-egy nem túl kellemes szituációba belebújnod?
Egyáltalán nem, hiszen ezáltal is edződik az ember. Kellenek a rossz tapasztalatok, akár a saját bőrünkön érezzük őket, akár mások elbeszélései alapján ismerjük meg őket. Az ilyen szituációknak köszönhetjük az alázatot, mert átértékelődik bennünk az életünk, hogy valójában nem is élünk annyira rosszul.
A tengerkék borítót és a könyvet Miroslav Jovančić illusztrálta. Hogyan nézett ki a közös munka? Hatnak rád a képzőművészeti munkák, kaptál már versötletet egy-egy festmény láttán?
Az illusztrációkra vagyok a legbüszkébb. Régóta tisztelem Mika munkásságát és hatalmas megtiszteltetés, hogy ő illusztrálta az első kötetemet. Már korábban is gondolkodott a verseimben, vizualizálta őket. Mindössze 2,5 hónap alatt születtek meg ezek a csodák. A találkozásainkkor nemcsak alkottunk, hanem nagyokat kávéztunk és barátkoztunk. Nem kellett sokat beszélgetni arról, hogy mi kerüljön képileg a versek mellé, ijesztően hasonlóan gondolkodunk, érzünk. Abszolút hatnak rám a képzőművészeti alkotások, valamint a komolyzene és a fotográfia is inspirál.
Megjelent az első köteted, jelenleg a szabadkai színházban dolgozol, hogyan tovább és mi még?
Szeretném folytatni az írást. Biztos kipróbálom magam majd másik irodalmi műfajban is, de egyelőre versek és prózaversek íródnak. A Szab-way Színházi Szervezetnél művészeti titkárként és közönségszervezőként tevékenykedem, és igyekszünk ősztől is minél többet játszani, összművészeti estet és irodalmi kávéházat szervezni. Tele vagyok tervekkel a Képes Ifjúságot (ifjúsági melléklet a Magyar Szó napilapnál) illetően is, mert olykor jól esik nem csak szépirodalmat írni, hanem tudósítani. Mindezek előtt viszont összeérünk a tengerrel.
